Egy vén ember bánatjában
Csak kesereg ő magában;
Ifjúságát óhajtozza,
Öregségét siratozza.
- Mire juték vénségemre?
Sok búval teljes életre;
Nem reméllett öregségre,
Jaj, mit érek még végtére?
Gyászba borult a vén fejem,
Búra fordult mind örömem;
Nagy jajszóra minden kedvem,
Kiért gyakran könnyez szemem.
Mert megutált egész világ,
Hogy kóróvá vált a virág;
Elfonnyadott a szép zöld ág;
Madár sem száll reá immár.
Jaj, egyedül elhagyottan
Barátimból mind kifogytam!
Erőmben megfogyatkoztam,
Szép elmémtől elmaradtam.
Jaj, énnékem már szegénynek,
Nagy bánatban élő vénnek!
Nincs hallása a fülemnek,
Nincs látása a szememnek.
De a világ hadd utáljon,
Csak az Isten el ne hagyjon!
Oly kegyelmet nekem adjon,
Kiben lelkem vigadhasson!
Székelyföld
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
