Nem messze van ide Czibakháza,
Közepében van egy rongyos csárda,
Ott iszik az én rózsám bújába’…
Amoda jön két zsandár fegyverbe’ –
Kiszalad a csárdásné ijedve.
„Adjon isten jó estét, csárdásné!
Hát ez a két pej paripa ki-é?“
‚Ott benn iszik ennek a gazdája,
Most érkezett, nem tudom kicsoda.‘
„Küldje ki hát ennek a gazdáját,
Nem bántjuk mi, csak adja meg magát.“
„‚De én bizony meg nem adom magam,
Ha ugy tetszik, vigyék el a lovam,
Kis pej lovam annyira nem bánom,
Csak a nyeregszerszámot sajnálom.
Pár itcze bort parancsolatomra,
Zsebemben elkészitve az ára,
Ha megiszom, megadom az árát, –
Szeretem a kocsmárosné lányát.‘“ –
Balla Jankó nem legénykedik már,
Mert Szolnokban kurta vason van már,
Csütörtökön majd tiz óra tájba’
Akasztják fel az akasztófára.
De még mikor Dávidéknál ivott,
Tónai Ferkével pajtáskodott:
Mutatott még annyi bátorságot,
Kiment s a zsandárral szembe szállott.
„‚Isten hozzád Mező-Túr városa!
Nem lépek bé többé határodba,
Nem taposom a zöldelő mezőt, –
Áldjon meg az isten hű szeretőm!‘“
