A hű leány

Barna kis lány megy az utczán nevetve,
Kapitány ur megy utána sietve.
»Megállj, megállj, barna kis lány, egy szóra,
Hisz te vagy a szivem vigasztalója.«

»Nevetnem kell kapitány úr szavára,
Mért állit meg egy magyar lányt hiába?
Van már nékem szép szeretőm, közlegény,
Kit nem adnék százezer kapitányért.«

»Meghalt már a kedvesed a csatába,
Borulhatsz már kapitány úr karjába!«
»Hogyha meghalt, szálljon áldás sirjára,
Nem borulok kapitány úr karjába!«

Bogár Imre

Zavaros a Tisza,
Nem akar higgadni,
Még az éjjel Bogár Imre
Által akar menni.

Által akar menni,
Lovat akar lopni,
A szegedi nagyvásárban
El akarja adni.

»Nézz ki, babám, nézz ki,
Ablakod firhangján,
Amoda jön Bogár Imre
Sötét pej paripán.

Arany a zablája,
Réz a kantárszára,
Szabadkai szép leányok
Bámulnak utána.«

»Korcsmárosné, hallja!
Talán nem is hallja!
Nyissa ki hát a kapuját,
Hadd menjek be rajta!

Korcsmárosné, hallja!
Van-e paprikása?«
»Vagyon bizony egy bográcscsal
Vendégim számára.«

»Korcsmárosné, hallja!
Van-e vörös bora?«
»Söröm is van, borom is van,
Vendégim számára.«

»Korcsmárosné, hallja!
Van-e szép leánya?«
»Van leányom, szép leányom,
Betyárok számára.«

»Korcsmárosné, hallja!
Száz itcze bort hozna!
Megkinálom a vármegyét,
Hogy ne legyek rabja…

Hunczut a vármegye,
Nem iszik belőle;
Látom, hogy már azt akarja:
Holtig legyek rabja.

Hunczut a vármegye,
Meglesett bennünket,
Tiszahajlási csárdába’
Elfogott bennünket!«

* * *

Repülj madár, repülj,
Hej, Szabadka felől,
Az a hires Bogár Imre
Maga van egyedül…

Rácz-Keresztur felől…

Rácz-Keresztúr felől
Fúj a hideg szellő,
Jaj, de rossz hírt hallottam
Kedves babám felől!

Azt a hírt hallottam,
Hogy megházasodtál;
Áldjon meg az Isten,
Ha jobbra találtál.

»Jobbra nem találtam,
Csak szebbre akadtam.
Verje meg az isten,
Jaj! de megcsalódtam!«

Sorozáskor

Esik eső az árpatarlóra;
»Jere, rózsám, üljünk fel a lóra!«
»Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
Kis pej lovad nem akar megállni.«

Esik eső, nagy sár van az uton,
Barna kis lány sírva mos az Olton.
Sírva mondja az édes anyjának:
Szeretőjét viszik katonának.

»Ne sirj, lányom, ne sirj, a faluba’
Maradt legény még a te számodra!«
»Maradt, anyám, maradt, nem szeretem,
Gyász lesz vele az egész életem!«

Hej, huj! Sobri pajtás!

Hej, huj! Sobri pajtás!
De régen nem láttuk egymást.
Hej, huj! ha nem láttuk,
Csakhogy jó hirét hallottuk!

Hej, huj! Sobri pajtás!
Hogyan tetszik a vándorlás?
Hej, huj! nem jól tetszik,
Mert kedvesem halva fekszik!

Hej, huj! Sobri pajtás!
Endöréden mi a szokás?
Hej, huj az a szokás,
Diszlik a szeretőtartás!

Hej, huj! Sobri pajtás!
Micsoda ott az a nagy ház?
Hej, huj! Sümeg város:
Ott lakik a komiszáros…

Elvesztettem lovam...

Elvesztettem lovam’
A bükkös erdőben,
Elszakadt a csizmám
A nagy keresésben.

Ismerem a lovam
Csengője szaváról,
Ismerem a babám,
Kevély járásáról.

»Ne keresd a lovat,
Be van az már hajtva,
A székház udvarán
Szól a csengő rajta!

Ne keresd a babád,
Szavát már nem tartja,
A biró fiával
Lakodalmát lakja!«

A megölt legény

Megölték a legényt
Hatvan forintjáért,
Bevetették a Tiszába.
Pej paripájáért.

Tisza be nem vette,
Partra kivetette,
Arra ment egy halász legény,
Csónakjába tette.

Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja:
»Kelj fel, kelj, fel, édes fiam,
Gyere velem haza!«

Költi, de nem hallja,
Meg van az már halva,
Sárga sarkantyús csizmája
Lábára van fagyva.

Oda ment az anyja,
Költi, de nem hallja:
»Kelj fel, kelj fel, én magzatom,
Hogy vigyelek haza!«

Költi, de nem hallja,
Meg van az már halva,
Szép fekete göndör haja
Vállára van fagyva.

Oda ment rózsája,
Költi, azt már hallja:
»Kelj fel, kelj fel, édes rózsám,
Borúlj a nyakamba!«

»Csináltatsz-e nekem
Diófa koporsót?«
»Csináltatok, édes rózsám,
Márványkő koporsót!«

»Eltemetsz-e engem
A temető kertbe?«
»Eltemetlek, édes rózsám,
Virágos kertembe!

Virágos kertembe,
Kertem közepébe,
Ott siratlak, édes rózsám,
Téged mindörökre.«

Az ispánné leánya

Csendes este szállott le a pusztára,
Elnémult a bodor tinó kolompja,
Csak egyedül sirdogál a furulya,
A kisasszony az ablakból hallgatja.

»Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én,
Ezer darab marhát, lovat őrzök én,
A kisasszony, ha kijön a pusztára,
Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!«

Szépen legel a Péterné gulyája,
A kisasszony maga sétál utánna,
Már messziről kiáltja a gulyásnak:
»Jancsi szivem, terítsd le a subádat!«

»Hogy teriteném le én a subámat,
Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.«
»Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj,
Kiváltja az édes anyám, ha mondom!«

Még a búza ki sem hányta a fejét,
Már a veréb mind kiette a szemét.
»Édes anyám, jaj Istenem, Istenem!
Jaj, mire vitt engemet a szerelem!«

»Lányom, lányom, lányomnak sem mondalak,
Inkább, mintsem egy gulyásnak adjalak.«
»Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg,
De a szivem csak Jancsiért szakad meg!«

Dancsuj Dávid

Bodok felett vagyon egy kis sürü berek,
Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg.
Nem jó, Dávid, nem jó, sirni, keseregni,
Ha meglát valaki, hová tudsz ellenni?…
Az a fekete föld ketté hasadhatna,
Szegény Dancsuj Dávid belé borúlhatna;
De a fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid belé sem borúlhat.
»Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
Ki az én bölcsőmet megrenditette vót;
Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
Az ország rabjának.
Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
Mennyi réten füszál, mind pennaszár vóna,
Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
Veres tenger habja, mind tentalé vóna,
Az én sok bánatim még se’ férne reá,
Még se’ férne reá.«

Kicsi nemes legény

Nagy Törökországban kicsi nemes legény,
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény!
Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes anyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!«
»Nem váltlak, nem váltlak, lelkem, kedves fiam,
Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ád mást az Isten!«

»Nem bánom, nem bánom, lelkem édes anyám!
Mert koporsóm leszem tengernek két martja,
Szemfödelem leszen tenger sürü habja,
Harangszóm is leszem tengernek zúgása;
Eltemetnek engem tengerbe a halak,
Megsiratnak engem az égi madarak,
Az égi madarak s az erdei vadak!«

Madárka, madárka...

Madárka, madárka,
Csácsogó madárka!
Vidd el az én levelemet
Szép Magyarországba!

Ha kérdik: ki küldte?
Mondjad, hogy az küldte,
A kinek a szerelembe’
Meghasad a szíve.

Ha kérdik: hogy vagyok?
Mondd meg, hogy rab vagyok,
A Radeczky táborában
Közkatona vagyok!

Siroki erdőben...

Siroki erdőben
Nyilik a gyöngyvirág,
Gyere ki, galambom,
Itt vagyon a világ!

»Ki is mentem hozzád,
Vissza is eljöttem,
Tudom, hogy meglestek,
Szóba hoztak engem.

Azt mondják, hogy rossz vagy,
Soh’se kerülsz elő;
Minap is tilosban
Kapott a kerülő.

Vert volna meg Isten,
Mikor neked hittem;
Téged áldott volna,
Vert volna meg engem.

Meg is vert engemet
A világ csufjára,
Rá se merek nézni
Az édes anyámra.«

Falu végén...

Falu végén
Van egy kis házikó.
Abba nézék
S rengő bölcsőt láték.

Egy kis leány
Rengetgeti vala,
S a szájával
Fujdogálja vala:

»Aludjál el
Istennek bárányja,
Szeretetből
Jöttél a világra.«

Rózsa Sándor

Szegény Rózsa Sándor
Fölült a lovára,
Arany szélü gatyaszára
– Sej, haj! –
Ugy lebeg utána.

Csillagok, csillagok
Szépen ragyogjatok!
Hires magyar betyároknak
– Sej haj! –
Útat mutassatok!

Mennek a pusztába
Szegednek környékén,
Utánuk mén a vármegye
– Sej, haj! –
Rádainak élén.

El is fogták őket,
Viszik a tömlöczbe,
Ott van köztük Rózsa Sándor
– Sej, haj! –
Talpig vasba verve.

Odamén az anyja,
Hogy őtet sirassa.
»Ne sirasson édes anyám,
– Sej, haj! –
Nem vagyok meghalva!«

»Hogyne siratnálak,
Mikor vasban látlak!
Holnapután nyolcz órakor
– Sej, haj! –
Fölakasztva látlak!«

Tera

»Isten jó nap’, Isten,
Szegedi biróné!
Add nekem a lányod,
Szép eladó lányod:
Egy pár pohár borért,
Szép köszönetemért!«

»Nincsen nekem lányom
Bölcsőben ringázom!«
»Van teneked lányod,
Piros bodor lányod:
Szegedi piaczon
Piros almát árult;
Vettem is már tőle,
Ettem is belőle,
Nagyon megszerettem
A te Tera lányod.«

»Lányom, édes lányom,
Eladtalak, lányom,
Egy pár pohár borért,
Egy szép köszönetért!«

»Anyám, édes anyám!
Kinek adtál, engem?«
»Jó Török Jánosnak
Adtalak én téged!«
Átkozott az apa,
Százszorta az anya,
A ki a gyerekit
Korcsmában beiszsza!

»Leány pajtásaim,
Kérjétek az Istent:
Mikor értem jönnek,
Hideg borzongasson;
Ha fél utra visznek,
Ugyan ki is rázzon;
Hogyha haza visznek,
Ki is terítsenek!«

Kitekintett Tera
Az üveg ablakon:
»Nézz ki, anyám, nézz ki!
Mit látok odaki!
Amott látok, anyám,
Egy fekete felhőt,
Közepében látok
Sárga lábu hollót!«

»A fekete felhő,
A fekete holló,
Sárga lábu holló:
Az az arany hintó;
Talán érted jönnek?!«

Mikor oda értek:
A hideg kirázta;
Hogy fél utra vitték:
Halál hideg rázta.
Kiáltja, kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú Török János,
Mert már elhanyatlik
A mi menyasszonyunk!«

Másodszor kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú Török János,
Mert már mindjárt meghal
A mi menyasszonyunk!«

Harmadszor kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú Török János,
Mert már úgy is meghalt
A mi menyasszonyunk.«

»Kocsisom, kocsisom,
Fogd ki a lovamat,
Legfutósabbikat.
Mondjad az anyámnak:
Ne úgy készüljenek,
Mint lakodalomra,
Hanem csak úgy jöjjön,
Mint szomorú torba!«

Mikor haza érnek,
Elkezdé siratni:
»Menyem, édes menyem,
Ha jó lettél volna,
Mézet adtam volna;
Ha rossz lettél volna,
Mérget adtam volna!«

Odamén az anyja,
Az ő édes anyja.
Elkezdé siratni:
»Vejem, édes vejem,
Csináltatsz-e néki
Diófa koporsót?«
»Csináltatok, szülém,
Márvány kő koporsót!«

»Meghuzatod-é hát
Azt a hat harangot?«
»Meghuzatom, szülém,
Mind a tizenhatot!«

»Eltemeted-e hát
Temető árkába?«
»Eltemetem, szülém,
Rózsás kert sarkába!«

»Megsiratod-e hát,
A hol senki sem lát?«
»Megsiratom, szülém,
Mindenek láttára!«

»Kikiséred-e hát
A pitvar ajtóig!«
»Kikisérem, szülém,
A sirja halmáig!«

Szállj le holló, szállj le!

Szállj le holló, szállj le,
Szállj alább egy ágra,
Hadd irjak levelet
Mind a két szárnyadra!

Hadd irjak levelet
Apámnak, anyámnak,
Apámnak, anyámnak,
Jegybéli mátkámnak!

Ha kérdik: hogy vagyok,
Mondd meg, hogy rab vagyok,
Kolozsvár piaczán
Térdig vasba’ vagyok!

Az én derékaljam
A tömlöcz feneke,
Az én égő gyertyám
Kigyók, békák szeme.

Egy asztalka vagyon,
Gyászszal be van festve,
Azon van egy pohár,
Bánattal van tele.

Akárkié legyen
Az a tele pohár,
Csak az enyim legyen
A megváltó halál!

„Árgyélus.“

Kimenék egy hegyre,
Benézék egy kertbe,
Ott láték egy házat:
Árgyélus a neve.
Abba’ van egy asztal
Bánattal befestve,
Azon van egy pohár,
Erdélyi bor benne.
Köszöntsd reám, rózsám,
Hadd igyam belőle.
»Mintsem rád köszönném,
Inkább elönteném,
Régi szeretetből
Nagyot cselekedném:
A tengernek habját
Kalánynyal kimerném,
Annak fenekéről
Kláris-gyöngyöt szednék,
Azt is a rózsámnak
Bokrétának tenném!«

A molnár inasa

Este guzsalyosba’,
Reggel a malomba’
Játszadozni kezdtem
Molnár inasával.
Bárcsak hajnal lenne,
Meg se is virradna,
S a mi szerelmünknek
Vége ne szakadna
Molnár inasával.

Széles e világon
Mennyi malom vagyon,
Ha külső kereke
Fehér ezüst lenne,
Béla-gyöngyöt járna,
Apró pénzt hullatna:
Mégsem cserélném el
Molnár inasával.

A tenger mélysége
Kalamáris volna,
Tengereknek habja,
Ha mint tenta volna,
Földön mennyi fűszál,
Ha mind penna volna,
Égen mennyi csillag,
Iródeák volna,
Nem tudná leirni
A mi szerelmünket
Molnár inasával.

Világszép Erzsike

Kiment a kisasszony arany székre ülni,
Aranyszékre ülni, arany inget varrni.
Feltette a lábát egy kis arany székre,
S egy pár arany gyürü csördült az ölébe.

Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
Egy pár arany gyürü csördült az ölembe?
»Lányom, édes lányom, az annak a jele,
Örökös urfinak adtalak kezébe.«

Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
Inkább adott volna egy pujkapásztornak!…
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!

Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!?
»Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
Nem látok én senkit, nem látok én semmit.«

Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési,
Földre boruljatok, engem sirassatok,
Ruháim, ruháim, testem táplálói,
Szegről lehulljatok, engem sirassatok!

Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba;
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?

»Kisasszony, kisasszony, látok már valakit,
Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.«
Bárcsak Isten adná, mig ide jönnének,
Mig ide jönnének, ki is teritnének!

– Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám!
Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
»Elment ő a kertbe virágot szaggatni,
Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.«

– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám?
»Mit türöm, tagadom, már ki kell vallanom,
A nagy ebédlőben ki is van teritve…«

Csináltatsz-e nekem valami koporsót?
– Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót,
Behuzatod-e majd valami vászonnal?
– Behuzatom, rózsám, fekete fátyollal!

Kivereted-e hát valami szögekkel?
– Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel!
Kivitetsz-e vajjon valami czigánynyal?
– Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal!

Meghuzatod-e majd a hármas harangot?
– Meghuzatom, rózsám, mind a tizenhatot!
Kikisérsz-e, rózsám, hacsak a kapuig?
– Kikisérlek, rózsám, a nyugodalomig!

A királyfi

Egyszer egy királyfi,
Mit gondolt magában,
Egy bohó királyfi
Mit gondolt magában?

Lehányta magáról
Királyi ruháját,
Egy bohó királyfi
Királyi ruháját.

Rávette helyette
A kocsis gunyáját,
A bohó királyfi
A kocsis gunyáját.

Elindult megkérni
Szegény ember lyányát,
Szegény kocsislegény
Szegény ember lyányát.

Adj’ Isten jó napot,
Szegény ember lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Szegény ember lyánya?

Fogadj Isten kendnek,
Szegény kocsislegény,
Hozta Isten, hozta,
Szegény kocsislegény!

Üljön le minálunk,
Nálunk kanapéra,
Szegény kocsislegény
Nálunk kanapéra.

Nem azért jöttem én,
Hogy én itt leüljek,
Nem érek én arra,
Hogy én itt leüljek.

Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem,
Szegény ember lyánya,
Jössz-e hozzám, vagy sem?

Elmegyek én kendhez,
Szegény kocsislegény,
Illik kend énhozzám,
Szegény kocsislegény.

* * *

Akkor a királyfi
Mit gondolt magában
Trallala, trallala,
Mit gondolt magában?

Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyányát.

Adj’ Isten jó napot,
Gazdag biró lyánya,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyánya!

Fogadj Isten kendnek,
Szegény kocsislegény,
Trallala, trallala,
Szegény kocsislegény.

Üljön le minálunk,
Nálunk a – lóczára,
Trallala, trallala,
Nálunk a – lóczára!

De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek;

Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Trallala, trallala,
Jössz-e hozzám, vagy sem?

Gazdag leány vagyok,
Gazdag legényt várok,
Trallala, trallala,
Gazgad legényt várok.

* * *

Akkor a királyfi,
Mit gondolt magában,
A bohó királyfi
Mit gondolt magában?

Lehányta magáról
A kocsisi gunyát,
Rávette helyette
A királyi pompát.

Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Királyi pompában
Gazdag biró lyányát.

Adj’ Isten jó napot,
Gazdag biró lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Gazdag biró lyánya?

Hozta Isten, hozta,
Fényes királyurfi,
Trallala, trallala,
Fényes királyurfi.

Üljön le hát nálunk
Selyem kanapéra,
Trallala, trallala,
Selyem kanapéra.

De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek,

Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Gazdag biró lyánya,
Jössz-e hozzám, vagy sem?

Elmegyek én kendhez,
Fényes királyurfi,
Illik kend én hozzám,
Gazdag királyurfi.

Nem kellesz én nekem,
Gazdag biró lyánya,
Kell nekem, kell nekem
Szegény ember lyánya!

A párjavesztett gerlicze

Búsan búgó bús gerlicze
Kedves társát elvesztette.
Elrepüle zöld erdőbe,
De nem szálla a zöld ágra,
Hanem szálla asszú ágra,
Asszú ágat kopogtatja,
Kedves társát siratgatja:
»Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

Búsan búgó bús gerlicze
Elrepüle messze földre,
Messze földre, zöld buzába,
De nem szálla zöld buzába,
Hanem szálla konkoly ágra;
Konkoly ágát kopogtatja,
S kedves társát siratgatja:
»Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

Búsan búgó bús gerlicze
Elrepüle messze földre,
Messze földre, folyóvizre,
De nem iszik tiszta vizet,
Ha iszik is, felzavarja,
S kedves társát siratgatja:
»Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

A gulyás szeretője

Megégett a szegedi nagy cserény,
Beleégett barna gulyáslegény,
Beleégett három pár ruhája,
Számadónak kivarrott subája.

Számadónak nincsen semmi kára,
Másikat vesz szegedi vásárba’,
De a szegény barna gulyáslegény,
Hej! maga is beleégett szegény.

Barna kis lány kerüli a cserényt,
Keresi a barna gulyáslegényt:
Barna kis lány, hiába keresed,
Beleégett, ki téged szeretett.

»Mutassátok, mutassátok sirját,
Hadd öntözöm könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő engem igazán szeretett!«

Vagy ülj ide…

»Vagy ülj ide mellém,
Vagy menj el előlem,
Karcsu derekadat
Ne ringasd előttem.
Vagy meghalok érted,
Vagy elmegyek tőled,
Vagy piros véremmel
Megfestem a földet.«

»Ne menj el, ne menj el,
Ne hagyj itt engemet,
Ne vidd el magaddal
Minden jó kedvemet.
Ne menj el, ne menj el,
Ne hagyj engem árván,
Szerelmetes szived
Ne legyen kőbálvány.
Ne menj el, ne menj el,
Mert megöl a hideg;
Csináltatok neked
Búból köpenyeget:
Fekete bársonyba
Be is beszegetem,
Sok sohajtásommal
Meg is béleltetem;
Hosszu utjaiddal
Megzsinóroztatom,
Sűrü könnyeimnel
Meg is gomboztatom!…«

Válás

Elmégy, ugy-e? »El bizony én!«
Itt hagysz ugy-e? »Itt bizony én!«
Elmentedet nem kivánom,
Visszajöttöd holtig várom.

De te elmégy, engem itt hagysz,
Szivemre nagy bánatot hagysz.
Ha elmégy, csendesen járjál,
Csendes folyóvizet igyál.

Akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér a kezedbe:
Akkor se jussak egyébről,
Csak az igaz szeretetről!

Rákóczy kis urfi

Rákóczi korcsmában
Két krajczár ám a bor;
Maga is ott iszik
Rákóczy kis urfi.

»Igyál a boromból,
Igyál a boromból!«

»Nem jöttem borodért,
Hanem a lányodért.
Hol vagyon, hol vagyon
Én jegybéli mátkám?«

»Ékes kamarában,
Csinositja magát.«

»Jó napot, jó napot!
Én jegybéli mátkám.«

»Hozta Isten, hozta,
Rákóczy kis urfi.«

Azonnal felkapja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vígy már oly nagyon,
Rákóczy kis urfi!
Szép fehér harisnyám
Térdig vérben uszik.«

Annál jobban hajtja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon,
Rákóczy kis urfi!
Az én finom ruhám
Derékig vérben már.«

Annál jobban hajtja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon,
Rákóczy kis urfi!
Szép piros pántlikám
Nyakig vérben van már.«

Annál jobban hajtja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon,
Én jegybéli mátkám!«

»Elébb szóltál volna,
Sajnáltalak volna.«

Azonnal bevitte,
Ágyára letette.

»Mit ennél, mit innál,
Én jegybéli mátkám?«

»Nem enném egyebet,
Csak egy sült verebet.«

Mire azt meghozta,
Már halva találta.

A legszebb virág

A buzamezőben háromféle virág.
    Szóval felfelelé a szép buzavirág:
‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Engemet leszednek s a templomba visznek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘

    Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
„Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Engemet leszednek s a templomba visznek,
A templomba visznek s a pohárba töltnek!
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“

    Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
„‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Szüzek, szép leányok engemet leszednek,
Bokrétába kötnek, a templomba visznek
S a szeretőjöknek süvegébe tesznek!…‘“

A rab legény

Véremmel irattam
E kis czédulácskám,
De nincs oly követem,
Kitől elküldhessem.
Méhemtől küldeném,
Félek, mezőre száll,
Kedve szerint való
Virágjára talál.
Szarkától küldeném,
De igen cserregő,
Titkos bánatimat.
Félek, kicserregi.
Készülj, édes fecském!
Vidd el levelecském:
Se nem olyan közel,
Se nem olyan messze,
Csak túl a tengeren
Harmincz mérföldnyire,
A hol nevelkedik
Egy kerek dombocska,
Egy kerek dombocska,
Egy kicsi falucska.
Tudom, megismered
Az én rózsám házát.
Ónos az ablaka,
Üveg az ajtaja;
Az ablak alatt van
Egy édes almafa.
Édes az almája,
Hamis a gazdája,
Adta vóna Isten,
Ne ismertem volna,
Fekete két szemem
Ki nem sirtam volna,
Gesztenyeszin hajam
Meg nem őszült volna.
Ha kérdi: hogy vagyok?
Mondd meg: hogy rab vagyok,
Magam egészségben,
Szivem gyötrelemben.

Három árva

Diófának három ága,
Az alatt ül három árva.
Hova mentek, három árva?
»Hosszu utra, bujdosásra.«
Jertek hozzám, három árva!
Adok hárman három vesszőt,
Verjétek meg a temetőt.
»Kelj fel, kelj fel, édes anyánk,
Mert elszakadt a gyászruhánk.«
»Kelnék, kelnék, de nem tudok,
Mert a föld moha béfogott.
Vagyon nektek mostohátok,
A ki fehért adjon rátok.«
»Vagyon nekünk egy mostohánk,
A ki fehért adjon reánk.
Mikor fehért ad hátunkra,
Vérrel virágzik az alja.«
Tovább indult három árva,
Hosszu utra, bujdosásra.
Azt mondá a nagyobb árva:
»Menjünk, menjünk bujdosásra,
Hosszu utra, Moldovába.«
Azt mondá a kisebb árva:
»Ne menjünk el Moldovába,
Hosszu utra, bujdosásra,
Inkább öljetek meg engem!
Vegyétek ki szivem, májam,
Takarjátok gyenge gyolcsba,
Tegyétek bé zöld ládába,
Vigyétek bé Barassóba,
Tegyétek ki vaskapura:
Vegyen példát minden árva,
Kinek nincsen édes anyja.«

Kádár Kata

»Anyám, anyám, édes szülőm,
Engedje meg szép kérésem,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép leányát.«
Miklós urfi szépen kéri;
Édes anya nem igéri;
Nem engedem, édes fiam,
Nem engedi az én rangom.
Miklós mondá az anyjának:
»Kádár Katát szeretem csak,
Csak egyedül Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép leányát.«
Édes anyja azt feleli:
»Abból ugyan nem lesz semmi;
Vagyon lányuk az uraknak,
Abból neked is juttatnak.«
Miklós urfi megbusula,
Készül, indul bujdosásra.
»Szolgám, szolgám, édes szolgám
Nyergeljed meg pej paripám!

Menjünk, menjünk, a mig látunk,
Legyen örök bujdosásunk.«
Miklós urfi elindula,
Azt meglátja Kádár Kata,
A kapuját megnyitotta,
Hogy Miklós bemenjen rajta.
»Ne nyiss kaput, Kádár Kata,
Nem megyek én most be rajta;
Hanem megyek a világba,
Holtig tartó bujdosásra.«
Kádár Kata megbusula,
Miklós urfihoz igy szóla:
»Állj meg, kincsem, szép Miklósom,
Hogy adjam rád egy pár csókom!
Adjak neked egy bokrétát,
A kezedbe kézi ruhát.
Mikor ruhám vérrel habzik,
S a bokrétám hervadozik,
Akkor leszen veszedelmem.«
Elindulnak, mennek, mennek,
Hosszú utnak, rengetegnek.
A ruháját Miklós urfi
Eléveszi, meg-megnézi:
Hát a ruha vérrel habzik,
Bokrétája hervadozik.
Mind a kettő azt jelenti:
Kádár Katát most veszesztik.
Miklós urfi megfordula,
Egy molnár gazdát talála,
Kihez közel lovagola,
Kihez ő ekképen szóla:
»Hallod-e, te molnár gazda,
Mi hir van a falutokba?«
»Nincs ott ugyan semmi egyéb:
Kádár Katát elvesztették.«
»Hallod-e, te molnár gazda,
Vigy el engem éppen oda,
Hol elveszett Kádár Kata,
Jobbágyomnak szép leánya.
Pej paripám tied legyen,
S minden ékes öltözetem.«
Molnár gazda szót fogada,
Miklós előtt elindula;
Őt elvitte arra helyre,
Feneketlen tó szélire.
Onnét beszólalt a tóba:
»Élsz-e, kincsem, Kádár Kata?«
Kádár Kata is szólalik:
»Nálad nélkül alig telik.«
Miklós urfi ezt hallotta,
Szivét a bánat elfogta,
Kezét fejére kulcsolta,
S beléereszkedék hozza,
A nagy feneketlen tóba.
Egyikből nőtt muszkáta szál,
A másikból rozmarint szál,
Addig-addig növekedtek,
Vizen felül emelkedtek,
S ott is összeöletkeztek.

Miklós anyja ment sétálni,
Megtalálta őket látni;
Vizi buvárt elhivatá,
Mind a kettőt kiásatá.
Az egyiknek csináltattak
Fejér márványkő koporsót,
A másiknak csináltattak
Vörös márványkő koporsót.
Az egyiket eltemették
Az oltárnak eleibe,
A másikat eltemették
Az oltárnak háta mögé.
Az egyikből nevelkedett
Fejér márvány liliomszál,
A másikból nevelkedett
Vörös márvány liliomszál.
Ott is addig nevelkedtek,
Mig össze nem ölelkeztek.

Miklós anyja, hogy meglátá,
Mind a kettőt leszakasztá,
Talpa alá betapodá,
S tövisbokorra rakatá.
Ezt hogy látta Kádár Kata,
Koporsóból feljajdula:
»Éltünkben üldözőnk voltál,
Békét holtunkban sem hagytál!
Kiért Isten jót ne adjon,
Szeretetlen társat adjon,
Kenyeretlenség találjon,
Mégis senki meg ne szánjon!«

Biró Máté

Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába,
Ne menj a városba,
Király városába
Királylány rabolni.
Király szép leánya
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!
»Féket a fejébe,
Gyémántköves féket
Legjobbik lovamnak!
Még ma el kell hoznom
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját!«

Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Menj legalább este,
Ne menj fényes reggel;
Otthon van a király
Fényes nagy sereggel.
»Nyerget a lovamra,
Legjobbik lovamra,
Szép aranyos nyerget!
Az a fényes sereg
Nem jár a nyomában
Király leányának,
Gyönge Ilonának.«

Jaj, hiába kéri
Tizenkét legénye
Hires Biró Mátét,
Rablók kapitányát.
Sárga paripáján,
Aj, csak elvágtata
Király városába,
Királylány rabolni.


* * *

Ihol jő, ihol jő
Szép királykisasszony
Szép selyem ruhában.
Kinek minden szála
Meg van aranyozva,
Kinek hosszuságát
Három leány hozza.

Fordulj meg, fordulj meg
Hires Biró Máté!
Nem lesz ma jó dolgod,
Sárga lovad horkol.
»Csak tüszköl a portól.«
Fordulj meg, fordulj meg,
Hires Biró Máté!
Lovad ágaskodik,
Bizony rosszat érez.
»Éles zabbal jól tartották,
Sátés fűvel megvakarták,
Azért ágaskodik,
Azért bokrosodik.«

Jaj, nem fordul vissza
Hires Biró Máté,
Vágtat egyenesen
Királylány elébe,
Templom ajtajához.
Szép gyengén felkapá
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját,
Aranyos nyergébe,
S elvágtata véle
Rablók tanyájára,
Rika erdejébe.


* * *

»Jó napot, jó napot,
Tizenkét szép legény!«
Neked is jó napot,
Hires Biró Máté!
»Hamar megjártam-e,
Tizenkét szép legény?«
Jó hamar megjárád,
Hires Biró Máté!
Ott szépen levevé
Aranyos nyergéből
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját.

Szépen lefekteté
Puha moha-ágyra,
Ottan megölelé,
Ottan megcsókolá,
Két erős karjával
Gyengén átkarolá
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját,
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya.

Nézz ki csak az utra,
Hires Biró Máté!
»Mért néznék, mért néznék,
Tizenkét szép legény?«
Nem mondók-e neked,
Hires Biró Máté!
Király szép leánya,
Hej, nem neked való.
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!
»Mit beszélsz, mit beszélsz,
Tizenkét szép legény?«
Kelj fel az ágyadból,
Hires Biró Máté!
Ahajt jő a király
Fényes nagy sereggel.
Hires Biró Máté
Felszökék az ágyból,
Puha moha-ágyból.

Keresi a kardját,
Aj! de nem találja;
Keresi a lovát,
Aj! azt sem találja.
»Csak ti ne hagyjatok,
Tizenkét szép legény!«
Aj! az is elfut a
Tizenkét szép legény.

* * *

Add meg magad egybe,
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya!

* * *

Jaj, mért nem hallgaték
Legényim szavára!
Mért nem fordulék meg,
Mikor lovam horkolt,
Mikor ágaskodék,
Mikor bokrosodék
Sárga-szin paripám!

Szépen közbe vették
Király katonái,
Ott összekötözték,
Nehéz vasba verték,
Király városában
Tömlöczbe vetették,
Onnét fúdogálá
Estétől reggelig

Hires Biró Máté
Szomoru énekét:
»Ne menj el, ne menj el
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába,
Ne menj a városba,
Király városába,
Királylány rabolni.
Király szép leánya,
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája:
Liliom dereka
Nem erdőre való!«
Ablak alá méne
Király szép leánya,
Gyönge Ilonája.
Onnét meghallgatá
Szomoru énekét
Rablókapitánynak.
Onnét haza méne
Király szép leánya;
Sirva feküvék le
Szép selyem ágyába,
Zöld selyem vánkosát
Könnyével öntözé,
Hires Biró Mátét
El nem feledheté
Király szép leánya,
Gyönge Ilonája.


Az árva leány.

Ihon nevekedék
Egy arany almafa,
Körülfogta tövét
Gyenge gyopár virág;
Alatta üldögél
Szegény árva leány.
Köti koszoruját,
Siratozza magát:
»Sem apám, sem anyám
Sem gondom viselő.«

Az ajtón hallgatja
Egy kevély katona:
»Ne sirj, ne keseregj,
Szegény árva leány,
Leszek apád s anyád,
Mint gondod viselő.«

»Nekem bizony ne légy,
Te kevély katona,
Mert nekem is vagyon
Jegyesem, gyürüsöm,
Kiért én elvártam
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig.
De én még elvárom
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig;
De ha akkor sem jő,
Én aztán elmegyek
Az apáczák közé,
Az apácza földre.
Ott én, a mig élek,
Istent is szolgálok,
Ha pedig meghalok:
Isten előtt állok.«

Az áspis kigyó

Lehajtám fejemet
Csipke bokor alá,
S kebelembe bujék
Egy nagy áspis kigyó.
Szivem szorongatja,
Piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat
Majd átalszakitja.

»Vedd ki, apám, vedd ki,
Kebelembe búját,
Kebelembe bújót,
A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
Piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat
Majd átalszakitja.«

»Inkább elleszek én
Az egy fiam nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül,
Eredj az anyádhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, anyám, vedd ki,
Kebelembe bújót,
Kebelembe bújót,
A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
Piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat
Majd átalszakitja.«

»Inkább ellennék én
Az egy fiam nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eridj a bátyádhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, bátyám, vedd ki,
Kebelembe bújót,
Kebelembe bújót,
A nagy áspis kigyót,
Szivem szorongatja stb.«

»Inkább elleszek én
Az egy öcsém nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eridj az ángyodhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki ángyom, vedd ki,
Kebelembe bújót stb.«

»Inkább elleszek én
Kisebb uram nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eridj az öcsédhez,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, öcsém, vedd ki
Kebelembe bújót stb. stb.«

»Inkább elleszek én
Az egy bátyám nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eredj a rózsádhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, rózsám, vedd ki
Kebelembe bujót,
Kebelembe bujót,
A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
Piros vérem szijja,
Gyenge derekamat,
Majd átalszakitja.«

»Inkább elleszek én
Az egy kezem nélkül,
Mintsem én ellennék
A galambom nélkűl!«

Árva giliczéről

Oh! mint búsul kis gilicze,
A ki társát elvesztette!
Társát egy vad elkergette,
Talán eddig meg is ölte.
Én elmegyek arr’ a helyre,
Hol kiomlott piros vére,
Hol szakgatták szálkás húsát,
Ott rakatok egy kápolnát,
A csontjából kirakatom,
A vérivel föliratom:
Hogy vagyon az árva dolga,
Ki hazáját rég elhagyta!
Én egy igaz árva voltam
Ki hazámat rég elhagytam,
Víz mentére elindultam,
Ha megtalálnám a társam
A királyné ablakában
Egy kis arany galiczkában
Megtaláltam, de rabságban;
Igy énekel bánatában:
»Hej gilicze, kis gilicze,
Mért jöttél te ilyen messze!
Menj vissza te arr’ a helyre,
Honnét jöttél ilyen messze!«
S visszafordult arr’ a helyre,
Honnét jött ilyen messzire,
Fejét földre csüggesztette,
Szárnyát széjjel terjesztette,
Magát holttá eresztette:
Hogy a társát elvesztette.

A sági biró leánya

»Jó estét, jó estét,
Sági biróné asszony!
Alszik-e, nyugszik-e
Az én kedves galambom?
Alszik-e, nyugszik-e
Az én kedves galambom?«

»Alszik már, nyugszik már
Gombos nyoszolyában,
Mit tudna csinálni
Egy leány magában,
Egy leány magában?«

»Költse fel, költse fel,
Hadd jöjjön a bálba;
Hadd jöjjön a bálba,
Zöld selyem ruhába,
Kordovány csizmába,
Tiz pár arany gyürü
Legyen az ujjába,
Legyen az ujjába,
Az ujjába.«


* * *

»Ki volt az a legény,
Ki engem keresett?«
»Gyere ide, igyál,
Majd megmondom mingyárt!«


* * *

»Huzzad, czigány, huzzad,
Világos virradtig,
Mig a sági biró
Lánya el nem alszik!«

Hagyd el, czigány, hagyd el,
Hadd megyek pihenni,
Kordovány csizmámból
A vért kiönteni.

Átkozott az apa,
Kétszerte az anya,
Ki este a lányát
A tánczba bocsátja.

Este elbocsátja,
Reggelig nem látja,
Reggel nyolcz órakor
Már halva találja.

»Nyisd ki, sasszony, nyisd ki,
Leveles kapudat,
Hadd vigyük be rajta
A te szép lányodat!«


* * *

Harangoznak délre,
De nem délebédre,
Sági biró lányát
Most teszik a földbe.

Sági biró lánya
El vagyon temetve,
De az ő szép neve
Nincsen elfelejtve.

Julia

Julia szép lány egykoron kimene
Búzavirág szedni, a búza mezőbe;
Búzavirág szedni, koszoruba kötni,
Koszoruba kötni, magát ott mulatni.
Fel is feltekinte a magas egekbe:
Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le.
Azon ereszkedék fodor fejér bárány,
A napot s a holdat szarva között hozván;
A fényes csíllagot a homlokán hozta,
Két szép arany perecz, aj! a két szarvába.
Aj! a két oldalán két szép égő gyertya,
Mennyi szőre, szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neki fodor fehér bárány:
Meg ne ijedj tőlem, Julia szép leány!
Mert most esett híjja szüzek seregének,
Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,
A mennyei karok, a szent szüzek közé,
Hogy betelnék veled azok kegyes rendje.
A mennyei kulcsot adnám a kezedbe,
Első kakasszókor jőnék nézésedre,
Másod kakasszókor téged megkérnélek,
Harmad kakasszókor téged elvinnélek.

Az anyjához fordul Julia szép leány,
Szóval mondja neki: anyám, édes anyám!
Én is csak kimenék, búzavirág szedni,
Búzavirág szedni, koszoruba kötni,
Koszoruba kötni, magamat mulatni,
Fel is feltekinték a magas egekbe:
Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le.
Azon ereszkedék fodor fejér bárány,
A napot s a holdat szarva között hozván;
A fényes csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perecz, aj! a két szarvába.
Aj! a két oldalán két szép égő gyertya
Mennyi szőre, szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja nekem fodor fejét bárány:
Meg ne ijedj tőlem, Julia szép leány!
Mert most esett híja szüzek seregének,
Ha elmennék vele, hogy oda vinnének,
A mennyei karba, a szent szüzek közé,
Hogy betelnék velem azok kegyes rendje.
A mennyei kulcsot a kezembe adja,
Első kakasszókor jőnek látásomra,
Másod kakasszókor engemet megkérnek,
Harmad kakas szókor engemet elvisznek.

Sirass, anyám, sirass, éltemben hadd halljam,
Hadd halljam éltemben, hogy siratsz holtomban!

»Leányom, leányom! Virágos kertemben
Első raj méhemnek gyenge lépecskéje,
Gyenge lépecskének sárguló viaszsza,
Sárga viaszszának földön futó füstje,
Földön futó füstje s mennybe ható lángja!

A mennyei harang huzatlan szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyilék,
Jaj! az én leányom oda bevezeték.«

Kőmíves Kelemen

Elindult, elindult
Tizenegy kőmíves,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmíves,
Hogy felépitenék
Magas Déva várát.
A mit nappal raktak
Éjjel leduvada;
A mit éjjel rajtak,
Leduvadt nappalra.
»Halljátok, halljátok
Tizenegy kőmíves,
– Én mondom tinektek,
Kelemen kőmíves –
Kinek felesége
Hamarább jő ide,
Öljük meg, s a vérét
Keverjük a mészbe.
Ugy ha megállitjuk
Magas Déva várát:
Gyönge asszonyvérrel.«

Akkor éjjel láta
Kelemenné álmot:
Hogy vérkut fakada
Az ő udvarában.
»Kocsisom, kocsisom,
Kedvesebb kocsisom!
Huzd elé a hintót,
Fogd be a lovakat!
A hintó az enyém,
A ló az uradé,
Tiéd csak az ostor,
Egyikét se kiméld!
Gazdád halálára
Ugyan hajts, ugyan hajts
Déva vára felé!«
A mikor meglátta
Kelemen kőmíves,
Imádkozni kezdett:
»Istenem, Istenem,
Adj egy ragya-hullást,
Hogy a feleségem
Veszejtse el utját!«
Isten nem hallgatá,
Ujra imádkozék:
»Én édes Istenem,
Sántitsd meg a lovat,
A szekeret törd le,
Hogy soha se jöjjön
Dévavár elébe!«
Nem hallja az Isten
Kelemen kérését,
Közelébb segíti
Kedves feleségét.
»Jó napot, jó napot,
Tizenkét kőmíves!«
– Egyik sem fogadja. –
»Ugyan mi dolog ez,
Tizenkét kőmíves?
Másszor, ha köszöntem,
Kétszer fogadtátok,
Most kétszer köszöntem,
S meg sem is halljátok!«
»Fogadnók, fogadnók,
Édes feleségem,
De a halálodra
Egy nagy törvényt tettünk.«
Kicsi gyermeke volt,
Megijedt az asszony,
Kelemenné asszony.
»Istenem, Istenem,
Kicsi gyermekemet,
Add ide bölcsőstől,
Add ide előmbe!«
Isten meghallgatta,
Eleibe adta.
Ada meleg esőt,
Hogy megfereszthesse,
Ada meleg szelet,
Hogy elrengethesse.

* * *

Mikor elbucsuzék,
Kedves jó urától,
Szoptatós fiától,
Megfogá szép gyengén
Tizenegy kőmíves.
A tizenkettedik:
Kelemen kőmíves.
Gyenge piros vérét
Vékába ereszték,
A kulimász közé
Bele is keverték.
S a mit nappal raktak,
Éjjel megmarada,
A mit éjjel raktak,
Megmaradt nappalra.
Felrakták, felrakták
Magas Déva várát,
Aj, belé is rakták
Kelemen jó kedvét,
Földi boldogságát.
Házból sem megyen ki,
Még sincs nyugovása,
Éjjel is felveri
Gyermeke sírása.

Szép Ilona

Isten jó nap, biró gazda, kelmed házában!
»Hozott Isten, szép Ilona, az én házamban!
Mért sírsz, mért sírsz, szép Ilona, az én házamban?«
Én elhajtám ludaimat szép zöld pázsitra,
Oda jöve biró fia, lúdam behajtsa,
Agyon üté kelmed fia szép gunáromat!
»Ne sírj, ne sírj, szép Ilona, szép gunárodért,
Megfizetem szép gunárod, mondsza: mennyit ért?«
Minden legkisebb tolláért egy-egy aranyat,
Hátul legyező farkáért arany legyezőt,
A szárnyáért, két szárnyáért, két arany tányért,
A lábáért, két lábáért, két arany kalászt,
A nyakáért, szép nyakáért, hat sing pántlikát,
A fejéért, szép fejéért, egy arany almát,
Abban égő két szeméért két arany gyertyát,
Hajnal visító torkáért arany trombitát,
Benne lévő költségéért hat font rizskását,
A zuzáért, a májáért, hat fej káposztát.
»Számtalan sok kivánsága szép Ilonának,
Akasztófa helye tehát biró fiának!«
Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa,
Két karom két szép karfája, akasztófája!

A székely katona

Izend meg, izend meg
József császárunknak,
Hogy mint vagyon dolga
Vén katonájának;
Szénája, abrakja
Panaszos, lovának.
Meguntam, meguntam
Németet szolgálni,
Még a mundérját is
Nem akarnám látni,
Sótalan kenyerét
Könnyemmel áztatni.
Anyám, édes anyám!
Jó nevelő dajkám!

Ki kilencz hónapig
Méhedben hordoztál,
Tizedik hónapban
A világra hoztál:
Tudom, édes anyám,
Hogy te sok kint láttál,
A mikor engemet
A világra hoztál,
S rengő bölcsőm mellett
Gyakran megviradtál!

Mikor feresztettél
Gyenge meleg vízben,
Feresztettél volna
Forró lobogóban;
Mikor takargattál
Gyenge ruháidba,
Takartál volna be
Forró parázsába,
S temettél volna el
A földnek gyomrába!

Szép Julia

»Szép Juliám, szép leányom,
Kertemben nyilt tulipánom,
Ne szeresd te jobbágyodat!«

»Nem szeretem jobbágyomat,
Csak szeretem az ifiat,
Szép ifiat, a lelkemet!«

Jaj, kimene öreg király,
Megfogatá az ifiat,
Föltéteté csonka torony,
Csonka torony tetejére.

Hej, kimene szép Julia,
Meglátá őt az ifiu:
»Hej Juliám, szép Juliám,
Kertbe nyiló szép violám,
Menj be te is az apádhoz,
Essél térdre eleibe,
S mondd meg neki ilyen szókkal:
Atyám, atyám, öreg király!
Vétesse be az ifiat
Csonka torony tetejéről,
Ne veresse az esővel,
Ne fútassa hideg széllel,
Ne süttesse a napfénynyel!«

Jaj, kiméne öreg király,
Levéteté az ifiat
Csonka torony tetejéről,
Kiviteté sík mezőre,
Sík mezőnek közepére,
Ott őt mindjárt megöleté,
Szívét, máját kivéteté,
S Juliának haza küldé.
Hogy meglátá szép Julia,
Hogy megölték az ifiat,
Fejét földre csüggesztette,
Magát halni eresztette.

Hogy meglátá öreg király,
Hogy haldoklik Juliája:
»Hej Juliám, szép leányom,
Kertemben nőtt tulipánom!
Ha én ezt igy tudtam volna,
Dehogy megölettem volna,
Fiamnak fogadtam volna,
Királyságom, országomat,
Mind mind neki adtam volna!«

Görög Ilona

»Bizony csak meghalok,
Anyám, édes anyám!
Görög Ilonáért.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáért;
Karcsu derekáért,
Piros orczájáért;
Dombos ajakáért,
A lenvirág szemü
Görög Ilonáért.«

»Ne halj, fiam, ne halj,
Zetelaki László!
Csináltatok néked
Olyan csudamalmot,
Kinek első köve
Béla-gyöngyöt járjon,
A második köve
Sustákot hullasson,
A harmadik pedig
Szép suhogó selymet.
Oda is eljőnek
Szüzek, szép leányok
Csudamalom látni.
A tied is eljő
Csudamalom látni:
Szép Görög Ilona.«

»Ereszszen el anyám,
Édes lelkem anyám!
Csudamalom látni.«
»Ne menj fiam, ne menj,
Szép Görög Ilona!
Megvetik a hálót,
Megfogják a halat.«

»Bizony csak meghalok,
Anyám, édes anyám!
Görög Ilonáért.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáért;
Karcsu derekáért,
Piros orczájáért;
Piros orczájáért,
Dombos ajakáért,
A lenvirág szemü,
Görög Ilonáért.«

»Ne halj fiam, ne halj,
Zetelaki László!
Csináltatok neked
Olyan csudatornyot,
Kinek szélessége
Dunapartig érjen,
Kinek magassága
Az egekig érjen.
Oda is eljőnek
Szüzek, szép leányok
Csudatorony látni.
A tied is eljő
Csudatorony látni,
Szép Görög Ilona.«

»Ereszszen, el anyám,
Lelkem, édes anyám!
Csudatorony látni!«
»Ne menj, fiam, ne menj
Szép Görög Ilona!
Megvetik a hálót,
Megfogják a márnát.«

»Bizony csak meghalok,
Anyám, édes anyám!
Görög Ilonáért.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáért;
Karcsu derekáért,
Dombos ajakáért;
Dombos ajakáért,
Piros orczájáért,
A lenvirág szemü
Görög Ilonáért.«

»Halj meg, fiam, halj meg,
Zetelaki László!
Oda is eljőnek
Szűzek, szép leányok
Csudahalott látni.
A tied is eljő
Csudahalott látni,
Szép Görög Ilona.«

»Édes lelkem, anyám,
Ereszszen el engem
Csudahalott látni;
Csudahalott látni,
Ki érettem meghalt.«
»Ne menj, fiam, ne menj,
Csudahalott látni.
Megvetik a hálót,
Megfogják a márnát,
Anyjától elviszik
Szép Görög Ilonát.«

Nem hallgat anyjára,
Bémegyen a házba,
Ottan felöltözik
Kék selyem ruhába.
A lábára húza
Piros patkós csizmát.
A fejére köte
Piros selyem ruhát,
Elejibe köte
Fejér előkötőt.

»Kelj fel, fiam, kelj fel,
Zetelaki László!
Kiért te meghaltál,
Az uton jődögél.
Kelj fel, fiam, kelj fel,
Zetelaki László!
Kiért te meghaltál,
Belépe a házba!«

* * *

»Láttam én halottat,
De ilyent soha sem,
Kinek az ő lába
Felszökőleg álljon,
Kinek az ő karja
Ölelőleg álljon,
Kinek az ő szája
Csókolólag álljon,
Ki föl is ébredjen,
Csak én megcsókoljam!«

A fogoly katona

Leszállott a páva
Tengernek partjára,
Tengernek partjáról
Nagy török császárnak
Dali udvarába.
Onnét szálla páva
Kényes páva madár
Tömlöcz ablakára:
Ottan fúdogálá
Szomoru énekét,
Szomoru fogságban,
Egy székely katona:
»Hej páva, hej páva!
Császárné pávája!…
Ha én páva volnék,
Jó reggel felkelnék,
Folyóvizre mennék,
Folyóvizet innám,
Szárnyim csattogtatnám,
Tollamat hullatnám.
Fényes tollaimat
Szép leány fölszedné,
Az ő édesének
Kalapjába tenné,
Bokrétába kötné.«
Hát ott üldögéle
Czifra ablakába’
Császár szép leánya,
Gyönge violája.
Ahajt meghallotta
Szomoru énekét
Székely katonának.
»Nyiss ajtót, nyiss ajtót,
Fegyveres istrázsa!
Császár szép leánya,
Gyönge violája
Tőled azt kivánja.
Ki vagy te, ki vagy te,
Énekes katona?«
»Nem látod: rab vagyok?
Térdig vasban vagyok.
Székely fiu voltam,
Bátor fiu voltam,
Most semmi sem vagyok,
S mégis a strázsának
Számolni kell rólam.«
»Velem jösz te mostan
Énekes katona!«
»Hova menjek én el,
Császár szép leánya?«
»Czifra palotámba,
Éjjeli szállásra.«
»Nem látod: rab vagyok?
Térdig vasban vagyok.«
Ottan levéteté
Nehéz vasat róla
Fegyveres strázsával;
Ottan átölelé
Szegény székely legényt
Két gyenge karjával;
Onnét elvezeté
Czifra palotába,
Ottan lefekteté
Puha selyem-ágyba.
»Enyém vagy te mostan,
Szép fogoly katona!«
»Van nekem szeretőm,
Császár szép leánya!«
Ajtón hallgatózék
A nagy török császár.
»Nyiss ajtót egyszerre,
Beste-lélek lánya!«
Jaj, nem nyitá ajtót,
Berugá a császár,
A nagy török császár.
Székely katonának
Ott fejét elvette,
Testét a tengerbe
Belé is vetette.
»Hát te, beste-lélek,
Három halál közül
Melyiket választod?
Vizbe vettesselek?
Megégettesselek?
Vagy halálig tartó
Tömlöczbe vesselek?«
Jaj, hiába kéri
Császár szép leánya,
Gyönge violája,
A nagy török császárt.
Vizbe nem vetteté,
Tüzbe nem vetteté,
Záratá toronyba,
Szomoru fogságba.
Onnét siratozá
Szép fogoly katonát,
Onnét fúdogálá
Szomoru énekét
Székely katonának.

Szomoru énektől
Éjjel sem alhaték,
Nappal sem nyughaték
A nagy török császár.
»Hozzátok elémbe
Beste-lélek lányát!«
Eleibe vitték.
»Hát te mit énekelsz,
Beste-lélek lánya?
Éjjel nem alhatom,
Nappal nem nyughatom.«
»Szomoru énekét
Székely katonának.«
»Egyszerre vigyétek,
A tüzbe vessétek!«
Egyszeribe vitték,
A tűzbe vetették.
Tűz meg nem égette
Császár szép leányát,
Gyönge violáját.
»Egyszerre vigyétek,
Tengerbe vessétek
Beste-lélek lányát!
Székely katonához!«
Egyszeribe vitték,
Tengerbe vetették.
Tenger béfogadta,
Szépen eltakarta,
Székely katonával
Egy helyre habarta
Császár szép leányát,
Gyönge violáját!

Ángyom, ángyom, édes ángyom!

Ángyom, ángyom, édes ángyom!
Kell-e bunda más világon?
Kell-e bunda más világon?

Ángyom, ángyom, édes ángyom!
Nem kell bunda, sem köpönyeg,
Mert a pokol ugy is meleg!

Már minálunk megismerni ugy lehet...

Már minálunk megismerni ugy lehet,
Ki nem magyar, német plundrát viselget,
A fején nagy emeletes kalapot,
A lábán meg gumilásztin papucsot.

Már minálunk megismerni ugy lehet,
A ki magyar, magyar ruhát viselget,
Sarkantyut meg darutollas kalapot,
Avval kiván a mainál jobb napot.

Egybegyültek, egybegyültek a miskolczi lányok...

Egybegyültek, egybegyültek a miskolczi lányok,
Ej, huj, ej, huj! a miskolczi lányok.
Lisztet kértek, lisztet kértek, egy kis markocskával,
Ej, huj, ej, huj! egy kis markocskával.
Összegyurták, összegyurták turós gombiczának,
Ej, huj, ej, huj! turós gombiczának.
Kitálalák, kitálalák egy nagy lapitóra,
Ej, huj, ej, huj! egy nagy lapitóra.
S mind megette, s mind megette a papné kutyája,
Ej, huj, ej, huj! a papné kutyája.
D’ úgy megütték, d’ úgy megütték a laskanyujtóval,
Ej, huj, ej, huj! a laskanyujtóval,
Hogy megdöglött, hogy megdöglött a papné kutyája,
Ej, huj, ej, huj! a papné kutyája,
Igy lett vége, így lett vége a miskolczi bálnak,
Ej, huj, ej, huj! a miskolczi bálnak.

Mikor én nőtlen voltam, oda!

Mikor én nőtlen voltam, oda!
A sarkantyum azt peregte, oda!
Sörre, borra, pálinkára, oda!
Leányoknak pántlikára, oda!

De mikor megházasodtam, oda!
Az én patkóm azt kopogta, oda!
Sóra, borsra, egy font husra, oda!
Feleségemnek papucsra, oda!

Hát most, hogy megöregedtem, oda!
A bocskorom azt csoszogja, oda!
Csiszsz, csoszsz el a templomba, oda!
Onnét meg a koporsómba, oda!

Lányok fonják a lenszöszt...

Lányok fonják a lenszöszt,
Beszélgetik maguk közt:
Jaj, anyám, a fonás!
Nehéz a várakozás.

Czipőt veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, rijj előttem.
Jaj, anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám!

Szoknyát veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, rijj előttem.
Jaj, anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám!

Legényt hozok, szülöttem,
Csak ne sirj, rijj előttem,
Ugy, anyám, jó anyám,
Ez ám az én nyavalyám!

Pesten jártam iskolába, kukk!

Pesten jártam iskolába, kukk!
Pesten jártam iskolába,
Térdig jártam a rózsába, kukk!

Lehajoltam, szakasztottam, kukk!
Lehajoltam, szakasztottam,
Kedves galambomnak adtam, kukk!

Berki, Berki, szegény Berki...

Berki, Berki, szegény Berki,
Mért haltál meg, szegény Berki?
Azért halt meg szegény Berki,
Mert nem adtak jó bort neki.

Adtak volna jó bort neki,
Jó bort adtak volna neki,
Adtak volna jó bort neki,
Most is élne szegény Berki.

De nem adtak jó bort neki,
Azért halt meg szegény Berki,
Adtak volna jó bort, neki,
Most is élne szegény Berki.

Hát ne mondja nekem senki,
Hogy meghalt a szegény Berki,
Azt se mondja nekem senki,
Mért halt meg a szegény Berki.

Azért halt meg szegény Berki,
Mert nem adtak jó bort neki,
Adtak volna jó bort neki,
Most is élne szegény Berki!

Jere hozzám vacsorára...

Jere hozzám vacsorára,
Apró vágott káposztára, –
Bejöhetsz, szivem, bátran!

Hej, nem merek én bemenni,
Ó, én édes angyalom!
A gyertyának világánál
Észrevesznek, csillagom!

Vedd el a gyertyának hamvát,
Nem látják meg a világát, –
Bejöhetsz, szivem, bátran!

Hej, nem merek én bemenni,
Ó, én édes angyalom!
A kutyának ugatásán
Észrevesznek, csillagom!

Vess egy darab konczot neki,
Az ugatást elfelejti, –
Bejöhetsz, szivem, bátran!

Hej, nem merek én bemenni,
Ó, én édes angyalom!
A csizmámnak kopogásán
Észrevesznek, csillagom!

Köss keszkenőt a sarkára,
Nem hallik a kopogása, –
Bejöhetsz, szivem, bátran!

Hej, nem merek én bemenni,
Ó, én édes angyalom!
Az ajtónak csikorgásán
Észrevesznek, csillagom!

Hájazd meg az ajtó sarkát,
Nem hallják a csikorgását,–
Bejöhetsz, szivem, bátran!

Hej, nem merek én bemenni,
Ó, én édes angyalom!
Ajakunknak czuppanásán
Észrevesznek, csillagom!

Hej, te vitéz! hát te mit érsz?
Ha még csókolódni is félsz!
Elmehetsz már dolgodra,
Nem szorultam csókodra!

Hozott bátyó feleséget...

Hozott bátyó feleséget,
S csinált egy nagy vendégséget,
Sok vagyont is kapott vele,
Szuszék, láda, mind megtele.
Még tehént is hármat hoztak,
De mind visszabogároztak!

Aluszol-e, te juhász?

– Aluszol-e, te juhász?
Aluszol-e, te juhász?

– Jaj, jaj, dehogy alszom,
Csakis szunyadozom.

– Öttél-e ma, te juhász?
Öttél-e ma, te juhász?

– Jaj, jaj, _öt télnek_ a nyarát,
Öt télnek a nyarát.

– Ittál-e ma, te juhász?
Ittál-e ma, te juhász?

– Jaj, jaj, itt állok, uram,
Itt állok, uram.

– Jártak-e ma farkasok?
Jártak-e ma farkasok?

– Jaj, jaj, nem is angyalok,
Nem is angyalok.

– Vittek-e el báránykát?
Vittek-e el báránykát?

– Jaj, jaj, nem is hoztak,
Nem is hoztak!

– Futottál-e utána?
Futottál-e utána?

– Jaj, jaj, nem is előtte,
Nem is előtte!

Azt üzenték a malomból...

Azt üzenték a malomból,
Kell-e leány vagy nem?
Uram, Jézus, mit csináljak:
Elvegyem-e vagy nem?

Olyan rongyos a szoknyája.
Megijedtem tőle,
Szüz Mária, Szent József,
Ments meg engem tőle!

Ördög vigye, ha elveszem,
Bajom meggyül vele;
Ha a mennykő meg nem üti,
Megüt engem vele!

Szegény panyókás németí...

Szegény panyókás németí,
A gazdasszony nem szereti.
Bizony isten, majd meglopik,
        Halahula,
Egy likas selyem kalapik,
        Halahula.

Az enyim madar gazdasszony
Hogy megsétálni piaczon,
Madar katonát meglátik,
        Halahula,
Komplimentom megcsinálik,
        Halahula.

Madar katonát meglátik,
Komplimentom megcsinálik,
Szegény német csak busulik,
        Halahula,
Hogy gazdasszony nem szeretik,
        Halahula.

Férjhez adnám a lányomat...

Férjhez adnám a lányomat,
Csillagomat, galambomat;
Kicsinke még, hadd nőjjön még,
Kicsinke még, hadd nőjjön még.

A lányok közt legszebb virág,
Feje tetején holdvilág;
Kicsinke még, hadd nőjjön még,
Kicsinke még, hadd nőjjön még.

Általugrotta az L-et,
Paphoz vinni mégse kellett,
Kicsinke még, hadd nőjjön még,
Kicsinke még, hadd nőjjön még.

Esztendeje hatvankettő,
Foga sincsen csak vagy kettő;
Kicsinke még, hadd nőjjön még,
Kicsinke még, hadd nőjjön még.

Csak két foga áll istrázsát,
Alig rágja a hig kását;
Kicsinke még, hadd nőjjön még,
Kicsinke még, hadd nőjjön még.

Már ezután her fon Peti...

Már ezután her fon Peti,
Még a bolond is neveti.
Csizmadia voltam,
De már kabát rajtam!

Szolgáló is kalapot tesz,
Seprü helyett parizolt vesz,
Dolgozni nincs kedve,
Morog mint a medve.

Favágó is kabátot vesz,
Mindjárt tekintetes úr lesz.
Nem köszön az ácsnak,
Volt jó barátjának!

Három bokor saláta...

Három bokor saláta,
Kántor Teri kapálta,
Egyél dzsidás belőle,
Isten ugyse! megveszekedel tőle.

Kántor Teri azt hiszi,
A kapitány elveszi;
Ne félj, Teri, előre,
Isten ugyse! semmi sem lesz belőle.

Elment már a regiment,
A házasság füstbe ment,
Kántor Teri itt maradt –
Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

Veres bársony kendőt veszek...

Veres bársony kendőt veszek,
Mellé szagos rózsát teszek,
            Hajrá, haj!

Szagos leszek, merre járok,
Ugy szeretnek a szép lányok,
            Hajrá, haj!

Végig mentem a nagy soron,
Kiállott rám a sok asszony,
            Hajrá, haj!

Bárcsak egy nagy eső lenne,
Hogy az asszony mind bemenne,
            Hajrá, haj!

Túl a Tiszán, a berekbe,
Rózsa terem a kenderbe,
            Hajrá, haj!

Mondd meg, öcsém, a hugodnak:
Jó leszek én sógorodnak,
            Hajrá, haj!

Még azt mondja az anyám, az anyám...

Még azt mondja az anyám, az anyám,
Ne vegyek nőt ily korán, ily korán.
Majd ha az eszem megnőtt,
Jobb lesz akkor venni nőt, venni nőt.

De nem várok, nem biz én, nem biz én,
Házasodom az idén, az idén;
Mert ha megnő az eszem, az eszem,
Tudom, akkor nem teszem, nem teszem!

Haragszom én az olyanra...

Haragszom én az olyanra:
Ki az embert kicsúfolja,
Mert az ember: köszörükő,
Zörög-börög, mint a mennykő.

Haragszom én az olyanra:
Ki az asszonyt kicsúfolja,
Mert az asszony: pergő rokka,
Kettőt fordul egy hajtóra.

Haragszom én az olyanra:
Ki a leányt kicsúfolja,
Mert a leány: arany alma,
Fölillik az almárjomra.

Az erdőben fiatal fa...

Az erdőben fiatal fa,
Meghajlott az ága,
Az alatt van piros rózsa
S bimbós majoránna:
Az alatt van egy vetett ágy,
De nem borsó szalma,
Abban fekszik Andi Miska,
Gombos dolományba.
Előtte áll Mariskája
Lángszin szoknyájába,
Ha nem lángszin szoknyájába,
Kurta rokolyába!
Mind azt mondja: »Miska uram,
Szokjék becsületre.«
»Szoktam volt én Maris asszony
Még ennek előtte.«

Nem kár volna őket
Tentába keverni,
Aranyos rámába
Szépen lerajzolni…

A kisasszony Pozsonyban...

A kisasszony Pozsonyban,
Krinolinban!
A kisasszony Pozsonyban,
Krinolinban!
A kisasszony Pozsonyban,
Selymet lopott a boltban,
Reczeficze, krinolinban!

A kisasszonyt megcsipték,
Krinolinban!
A kisasszonyt megcsipték,
Krinolinban!
A kisasszonyt megcsipték,
Selymet tőle elvették,
Reczeficze, krinolinban!

»Ne bántson engem az úr,
Krinolinban!
Ne bántson engem az úr,
Krinolinban!
Ne bántson engem az úr,
Mert az apám földes úr,
Reczeficze, krinolinban!«

»Ha az apád földesúr,
Krinolinban!
Ha az apád földes úr,
Krinolinban!
Ha az apád földes úr,
Selymet lopni ne tanulj,
Reczeficze, krinolinban!«

Huzzák a harangot...

Huzzák a harangot,
Sírnak az asszonyok;
Harmad napja vagyon,
Elek oda vagyon.

Mondják vala nagyon,
Gegő ütte agyon;
Gegő mondja nagyon:
Én nem üttem agyon.

Az Egres tetején
Egy fa alatt vagyon,
Ott sem Isten nyila,
A bor ütte agyon.

Meg ne mondja, komámasszony...

Meg ne mondja, komámasszony,
        Az uramnak,
Hogy eladtam a zabomat
        A zsidónak;
Hogyha kérdi, mondja kend:
Egy szemét sem látta kend,
        Komámasszony!

Meg ne mondja, komámasszony,
        Az uramnak,
Hogy eladtam a búzámat
        A zsidónak;
Ha megtudja, jól megver,
Az lesz nekem jó reggel,
        Komámasszony!

Jöjjön, menjünk, komámasszony,
        Ki a hegyre,
Felülünk a boros hordó
        Tetejére;
Kifurjuk az oldalát,
Csapjunk egy kis figurát,
        Komámasszony!

A tárnoki hires urak...

A tárnoki hires urak,
        Sárirom!
Mindig a korcsmában vannak,
        Sárga liliom!

Czifra bot van a kezükben,
        Sárirom!
Egy krajczár sincs a zsebükben,
        Sárga liliom!

Nincsen dézsma, nincsen robot...

Nincsen dézsma, nincsen robot,
Mégis csak ütik a dobot,
    Seje ridi radóra!
Hat ökrömet elviszik az adóba.

Zireg-zörög ablak, ajtó,
Gyün be rajt a végrehajtó,
    Seje ridi radóra!
Dunyhát, vánkost fölirják az adóba.

A faluba lótnak-futnak,
Jaj a tyuknak, jaj a ludnak,
    Seje ridi radóra!
A vak récze nem elég az adóba.

Lótnak-futnak idestova,
Ez az élet de mostoha!
    Seje ridi radóra!
Czifra dunyha nem elég az adóba.

Fölirnak ott minden szeget,
A mit csak ott irni lehet,
    Seje ridi radóra!
Tunikát is elviszik az adóba.

Mikor én nőtelen voltam...

Mikor én nőtelen voltam,
A kapuba kiállottam:
Egyet-kettőt kurjantottam,
Mindjárt tudták, hogy én voltam.

De mióta házas vagyok,
A kapuba kiállhatok,
Akármennyit kurjanthatok,
Még sem tudják, hogy én vagyok.

Meg is házasodnám...

Meg is házasodnám,
Nem tudom mit tegyek:
Fiatalt vagy vénet,
Vagy özvegyet vegyek?
    Kutya ezer teringette,
    Csavargós életje!
    Ihajaja, jaj!

Ha papleányt veszek,
Mindég imádkozik,
A szép deákokkal
Könnyen barátkozik.
    Kutya ezer teringette,
    Csavargós életje!
    Ihajaja, jaj!

Ha fiatalt veszek,
Nem tud czipót sütni,
Ha vendégek jönnek,
Nem tudja traktálni.
    Kutya ezer teringette,
    Csavargós életje!
    Ihajaja, jaj!

Ha özvegyet veszek,
Az mindég szomorú,
Annak minden szava
Egy égi háború.
    Kutya ezer teringette,
    Csavargós életje!
    Ihajaja, jaj!

Igy hát egész holtig
Szerencsétlen leszek,
Nem kell a házasság,
Inkább barát leszek.
    Kutya ezer teringette,
    Csavargós életje!
    Ihajaja, jaj!

Biró uram, bátyám uram!

Biró uram, bátyám uram!
Mért ülök én kalodában?
Hogy szeretőmnél találtak,
Abban de nagy hibát látnak!

Hej biróné, komámasszony!
Szánakozzék bánatomon.
Csak innen kiszabadítson,
Magát is meglátogatom.

Egy leánynyal megkináltak...

Egy leánynyal megkináltak,
De nem tudom, mit csináljak:
Elvegyem, vagy retiráljak.

Szép a leány s elég víg,
De az esze igen híg!

Ucczu bizony, megérett a meggy...

Ucczu bizony, megérett a meggy,
Ucczu bizony, rajta maradt egy.
Mennél jobban érik a meggy,
Annál jobb a meggy, meggy, meggy, meggy,
Mennél jobban kérik a lányt,
Annál jobban megy!

Elhervadt a kék ibolya...

Elhervadt a kék ibolya,
Herre tyú, tyú, tyú!
Nem szeretek többé soha,
Herre tyú, tyú, tyú!
Lánczot kötök a szivemre,
Herre tyú!
Még akkor sem birok vele,
Herre tyú, tyú, tyú!
Hej, a pesti kis leányok,
Herre tyú, tyú, tyú!
Mind puderes az orczájok,
Herre tyú, tyú, tyú!
Mind puderes az orczájok,
Herre tyú!
Még sincsen semmi formájok,
Herre tyú, tyú, tyú!
Hej, a pesti kis lányok,
Herre tyú, tyú, tyú!
Mind a templom mellé járnak,
Herre tyú, tyú, tyú!
Szidják, átkozzák a papot,
Herre tyú!
Mért adott rövid farsangot.
Herre tyú, tyú, tyú!

Vásárhelyi kanális, kanális...

Vásárhelyi kanális, kanális,
Elhagyott a babám is, babám is,
Nem bánom én ha el, ha el, ha el is,
Megélek én egyedül egymagam is!
Vásárhelyi fatányér, fatányér,
Meg ne bomolj a lányér, a lányér,
Ha megbomlasz, ha meg, ha meg, ha meg is,
Megél a lány egyedül egymaga is.

Lyukas a szűröm...

Lyukas a szűröm,
Kutya adta!
Lyukas a csizmám,
Kutya adta!
Lyuk hátul, elől,
Lyuk minden felől.
Fujdogál a szellő
Kivül, belől.
Otthon ül az asszony,
Nagy mérgesen,
Haza megy az ember,
Nagy kényesen;
Kivül kirekeszt,
Belül be nem ereszt;
Istenem, istenem,
Be nagy kereszt!

A kutasi csárda ki van festve...

A kutasi csárda ki van festve,
Oda jár a legény minden estve;
Felül a lóczára,
Mosolyog a szája
Babájára.
Ez az utcza végig ki van festve,
Arra jár a fináncz minden estve;
Kiül a padkára,
Mosolyog a szája
A dohányra.

Nagy gazda volt az apám...

Nagy gazda volt az apám,
Hej, sokat is hagyott rám:
Hat ökörnek kötelét,
Meg egy vasvilla nyelét,
Eszemadta!
Juj! eszemadta!
Jól is nevelt őkelme:
Mindennap megdöngete;
Iskolába járatott
Minden télen hat napot.
Eszemadta!
Juj! eszemadta!

Az alapi ménes mind fényes...

Az alapi ménes mind fényes,
Az alapi kis lány mind kényes.
Ha kényes, kényes,
A szeme fényes,
Ihaja, haja, hajaha, hajaha!
Az alapi ménes mind sárga,
Az alapi kis lány mind árva.
Ha árva, árva,
Lesz neki párja,
Ihaja, haja, hajaha, hajaha!
Az alapi ménes mind barna,
Az alapi kis lány mind csalfa.
Ha csalfa, csalfa,
Bodor a haja,
Ihaja, haja, hajaha, hajaha!

Három icze kendermag...

Három icze kendermag,
Zombor Kata, kié vagy?
Nem vagyok én senkié,
Csak a Kovács Jánosé.
Ugyan János, vedd el már,
Mert a tyuk is tudja már.
Ha a kakas megtudja,
Ki is kukorékolja.

Kis szekeres, nagy szekeres...

Kis szekeres, nagy szekeres,
Mind megiszsza, a mit keres.
Míg a vásárra odajár,
A pénzének végire jár.
Azt üzente a szekeres:
Kell-e, rózsám, kendő, veres?
Nem kell nékem kendő, veres,
Maga sem kell a szekeres.

Debreczenben kidobolták...

Debreczenben kidobolták,
Hogy a dongót ne danolják.
Csak azért is: dongó,
Ihajja!
Diri dongó!
Debreczen a hires város,
Professzor ott a csapláros.
Diri, diri, dongó,
Ihajja!
Diri dongó!
Délig az istent dicséri,
Délután meg a bort méri.
Diri, diri, dongó,
Ihajja!
Diri dongó!

Haragszik a gazda...

Haragszik a gazda,
Hogy mi itt mulatunk,
Vigye el a házát,
De mi itt maradunk!
A ház a gazdáé,
A föld az istené,
Vigye el a házát,
De mi itt maradunk!

Csak engem ugat a kutya messziről...

Csak engem ugat a kutya messziről:
Én vagyok a világ rossza,
Magam vagyok egyedül.
Rajtam arat be a falu s nevemen,
Igy gázolnak az én becsületemen.
Jártam én a templomba is eleget,
Nem hallottam ott a paptól
Pirongásnál egyebet;
Kipapolta, hogy a világ csufjára
A varju is az én nevem károgja.
Már ezután, felfogadom, jobb leszek,
Foglalóul a perselybe
Egy réz krajczárt beteszek.
Békét hagyok a bornak s a leánynak:
Ezt fogadom az Istennek, magának.

Édes anyám szült engem a világra...

Édes anyám szült engem a világra,
Világra,
Három biró, szolgabiró, ej, haj!
Bajára.
Korcsmárosné, már én többet nem iszom,
Nem iszom,
Mert én kendnek igen sokkal, ej, haj,
Tartozom.
Három itcze bor árával tartozom,
Tartozom,
Hatvanhárom itcze borral, ej, haj!
Tartozom.
Rója fel a rézfokosom nyelére,
Nyelére.
Hogy ivott a bojtár, ej, haj,
Hitelbe.
Majd ha aztán igen sokkal tartozom,
Tartozom,
Megfizeti én helyettem, ej, haj!
Galambom.

Egyszer egy barát azt mondta...

Egyszer egy barát azt mondta,
Egyszer egy barát azt mondta,
Hogy Mohamet,
Hogy Mohamet
Rossz proféta.
Egykor egy bolond gondolat jött az eszébe,
S a boritalt megtiltotta nagy hevenyébe.
De mikor megokosodott,
Maga is meg,
Maga is meg,
Maga is megittasodott!

Asszu-szőlős átalag...

Asszu-szőlős átalag,
Oh be régen láttalak,
Kedves alak!
Ha még egyszer rád ülök,
A mig csak föl nem dülök,
Rajtad ülök!

Tudjátok-e, ki vagyok én?

Tudjátok-e, ki vagyok én?
Bügeparti nyalka legény.
Kipedrem a bajuszomat,
Összeütöm a bokámat.
Kalapomat félre vágom,
Ne lássák szomoruságom.
Huzd, czigány, a ki lelke van,
Hogy mulassak bánatomban.
Huzd rá, czigány, keservesen,
Hogy a szivem megrepedjen,
Ne tudja rajtam kivül más,
Hogy ez csak sírva-vigadás!

Széles a kedvem má’ ma,

Széles a kedvem má’ ma,
Nem fér ebbe a házba.
Ej, haj, csuhajna!
Nem fér ebbe a házba.
Kicsi nekem ez a ház,
Kirugom az oldalát,
Ej, haj, csuhajna!
Kirugom az oldalát.
Ha akarod, galambom,
Veled az égbe ugrom,
Ej, haj, csuhajna!
Veled az égbe ugrom!

Adj kezembe egy pohár bort...

Adj kezembe egy pohár bort,
Kezdjük el az előbbi sort;
Ez a pohár majd kiürül,
Minden gondom belé merül.

Bort bort, korcsmárosné...

Bort bort, korcsmárosné,
Megadom az árát.
Ha én meg nem adom,
Megadja galambom.
Korcsmárosné, kedves babám,
Egy itcze bort köszöntsön rám,
De vizet ne töltsön bele,
Mert szerelmes leszek bele!

Sárga rigó, darázsfészek...

Sárga rigó, darázsfészek,
Nem is legény, ha nem részeg.
Dráva, Száva, Duna, Tisza,
Duna, Tisza,
Hunczut, a ki ki nem iszsza!

Hej, huj, magyar ember...

Hej, huj, magyar ember
Összeüti bokáját,
Általkarolja
Kedves babáját.
Büszkén kiáltja:
Három a táncz halálig!
Ej, haj, világos,
Ej, haj, virradtig!

Bort iszom én, nem is vizet...

Bort iszom én, nem is vizet,
Azt is úgy, hogy ne fizessek;
Bort iszik az uton járó,
Akár szegény, akár báró.
Bort iszom én, látod, pajtás!
Nem is élek búval, mint más;
Ha én búval élnék, pajtás,
Én is megvénülnék, mint más.

Csaplárosné, gyujts világot...

Csaplárosné, gyujts világot,
Hej! van-e kökény szemü lányod?
Ha nincs kökény szemü lányod,
Hej! alugyék el a világod!
»Borom is van, söröm is van,
Hej! kökény szemü lányom is van.«
Jó borodat iszogatjuk,
Hej! szép lányodat csókolgatjuk.

Bor, bor, bor, bor...

Bor, bor, bor, bor,
Nincsen olyan bor,
Mint a mádi bor,
Melytől az urfi szerelmes,
A kisasszony engedelmes.
Nincsen olyan bor,
Mint a mádi bor.
Viz, viz, viz, viz,
Nincsen olyan viz,
Mint a Tisza-viz.
Harcsa, potyka lakik benne,
Szép menyecske fürdik benne.
Nincsen olyan viz,
Mint a Tisza-viz.

Jó bor van itt, régen hallok felőle...

Jó bor van itt, régen hallok felőle,
Korcsmárosné, jó tiz itczét belőle!
Korcsmárosné, arra kérem, angyalom,
Az árával ne gondoljon, megadom.
Balkaromon három fehér koszorú,
Bolond volnék, hogyha volnék szomorú,
Bor előttem, karjaim közt a rózsám,
Hátam megett szépen huzza a czigány.

Korcsmárosné, de ugat a kutyája...

Korcsmárosné, de ugat a kutyája,
De sok legény mulat az udvarába’!
Én is bekötöm a kis pej lovamat,
Még az éjjel kimulatom magamat.
Korcsmárosné, de savanyú a bora,
Olyan mint a szabadkai birsalma!
Korcsmárosné, czukrozza meg a borát,
Ugy vezesse be a legszebb leányát.

Jobb a bor, jobb a bor...

Jobb a bor, jobb a bor,
Jobb a pálinkánál,
A magyar menyecske, ej, haj, ihajja!
A német lánykánál.
A magyar menyecske,
A német lánykánál.
Csak azért szeretem
A magyar menyecskét,
Mert meg tudja főzni, ej, haj, ihajja!
Hajában a lencsét.
Mert meg tudja főzni
Hajában a lencsét.
Csak azért szeretem
A kunsági sajtot,
Mert a hol azt nyomják, ej, haj, ihajja,
Szép lányok laknak ott.
Mert a hol azt nyomják,
Szép lányok laknak ott.

Igyál, betyár, mulik a nyár...

Igyál, betyár, mulik a nyár.
Ugy sem soká betyárkodsz már,
Ragyogóm, csillagom!
Téli-nyári keresetem,
Mind tereád vesztegetem
Ragyogóm, csillagom!
Hajnallik, a csillag ragyog,
Mégis a csárdában vagyok;
Ragyogóm, csillagom!
Félre kell a szégyent tenni,
Végig kell az utczán menni,
Ragyogóm, csillagom!

Korcsmárosné, egy itcze bort...

Korcsmárosné, egy itcze bort,
Vagy kettőt, vagy kettőt,
Hadd felejtsem ezt a hütlen,
Ej, haj, szeretőt.
Korcsmárosné, eszemadta,
Be barna, be barna!
Bora mellé egyebet is,
Ej, haj, adhatna.
Korcsmárosné már én többet
Nem iszom, nem iszom,
Mert én kendnek igen sokkal,
Ej, haj, tartozom.
Rójja fel a rézfokosom
Nyelére, nyelére,
Hány itcze bort ittam meg már
Ej, haj, hitelbe!

Korcsmárosné, egy itcze bort...

Korcsmárosné, egy itcze bort,
Vagy kettőt, vagy kettőt,
Hadd felejtsem ezt a hütlen,
Ej, haj, szeretőt.
Korcsmárosné, eszemadta,
Be barna, be barna!
Bora mellé egyebet is,
Ej, haj, adhatna.
Korcsmárosné már én többet
Nem iszom, nem iszom,
Mert én kendnek igen sokkal,
Ej, haj, tartozom.
Rójja fel a rézfokosom
Nyelére, nyelére,
Hány itcze bort ittam meg már
Ej, haj, hitelbe!

Huzd ki, czigány, azt a nótát vidoran...

Huzd ki, czigány, azt a nótát vidoran,
Hadd tánczoljak egyet, – a ki lelke van!
Tisztujitás lesz ma itt a vármegyén,
Három kupa veres bort megittam én.
Az alispán kalapomhoz rózsát tett,
Most is ott van, hogyha még el nem veszett.
Rózsa mellett szép a piros tulipán,
Piros borral itatott az alispán.
Részeg volt az ősapám is hajdanán,
Mikor királyt választottak ős Budán,
Szegény öreg! ő már többet nem iszik,
Bort ide hát, iszom én majd reggelig!

Azt hallottam Várad felől...

Azt hallottam Várad felől,
Szól a banda mindenfelől;
Húzzad, banda, tallért adok,
Mert én magyar fattyu vagyok.
Hol czégért látok lógászni,
Be kell oda botorkázni.
Vagyon még egy jó forintom,
Azt is mindjárt felkortyintom.

Éljen, a ki most issza ki...

Éljen, a ki most iszsza ki,
Borát a poharából,
Éljen, a ki nem vonja ki
Magát a barátságból!
Éljen minden jóban járó,
Akár szegény, akár báró.
Éljen minden jó mulatság,
Éljen a barátság!

Igyunk, igyunk, igyunk, barátim!

Igyunk, igyunk, igyunk, barátim!
Rövid az élet,
Örök a sir.
Ne nézd, ne nézd, ne nézd a jövőt,
Élvezd a jelent,
Igyál s ne sirj!
Mert az ember egyszer él,
S tudja Isten, mit cserél,
Igyunk, igyunk tehát!
Igyunk, igyunk tehát!

Dinom-dánom, sógor!

Dinom-dánom, sógor!
Előtted a jó bor;
Köszöntsük egymásra,
Bátorság-adásra,
És vigasztalásra.
Szól bátyám dudája,
Hipp, hopp, a nótája;
Ugorjunk utána,
Kutya a ki bánja,
Lábát a ki szánja.
Kedves jó barátom,
Vagyon kedved, látom;
Ugorjunk a tánczba,
A komám házába,
Sarkantyus csizmába.
Fordulj egyet, pajtás,
Ugrik utánad más;
Peng a sarkantyúja,
Lóg a mente ujja.
Haja, heje, huja!

Töltsd meg, fráter, poharamat...

Töltsd meg, fráter, poharamat,
Hadd öblitsem a torkomat.
Mert e pohár megtöltve jó,
Az én torkom öblitve jó.
Ej, huj! igyunk rája,
Ugy is elnyel a sir szája.
Töltsd meg, öcsém, a pipámat,
Hadd füstöljem ki a számat.
Mert a hús is füstölve jó,
A bor pedig mindenre jó.
Ej, huj! igyunk rája,
Ugy is elnyel a sir szája.

Ezt a kerek erdőt járom én...

Ezt a kerek erdőt járom én,
Ezt a barna kis lányt várom én;
Ez a barna kis lány ibolya,
Én vagyok a vigasztalója.
Ezt a kerek mezőt járom én,
Ezt a barna legényt várom én;
Ez a barna legény czédrusfa,
Én vagyok a gyönge ág rajta.

Hortobágyi pusztán fuj a szél...

Hortobágyi pusztán fuj a szél,
Juhászlegény búsan utra kél.
Hová lett a nyája? eladta,
Hová lett a kedve? elhagyta.
Isten hozzád, puszta, s pajtások!
Furulyámat már nem halljátok.
Hortobágyi pusztán fuj a szél,
Juhászlegény búsan utra kél…

Ha látom a fergeteg elejét...

Ha látom a fergeteg elejét,
Begyüröm a süvegem tetejét,
Csakúgy nézem az időt alóla,
Még a jég is visszapattog róla.
Megérem én a magam sorsával,
Nem cserélek semmi potentáttal,
Ha szegény is, de magamé vagyok,
Szolgálatba szabadságért állok!

Az eső is esik...

Az eső is esik,
Rózsa lovam fázik,
Piros kantárszijján
Gyenge kezem fázik.
Rakd meg, rózsám, rakd meg
Lánggal égő tüzed,
Hadd melegitsem meg
Gyenge kezeimet.
»Megraktam a tüzet,
De el is aluszik,
Ritka a szerelem,
Amely el nem mulik.«

Ki tanyája ez a nyárfás?

Ki tanyája ez a nyárfás?
Nem hallik be a kurjantás.
Tán alusznak, vagy nem hallják,
Vagy hallani nem akarják.
Nem zörög a zúgi malom,
Mert a zugását nem hallom,
Talán beteg a molnárja:
Szerelem a nyavalyája.

Kaszás csillag jár az égen...

Kaszás csillag jár az égen,
Kaszál a rózsám a réten,
Ha ő kaszál, én meg gyüjtök,
Ugyis rajta könyörülök.
Ezen a hosszú éjszakán,
Ragyog a csillag igazán!
Ahol az a csillag ragyog,
Én is oda való vagyok.

Akkor volna szép az erdő...

Akkor volna szép az erdő,
Ha lány volna a kerülő.
Csili-csallalárom! Csili-csallalárom!
Ha lány volna a kerülő.
Megkerülném én az erdőt,
Megcsókolnám a kerülőt,
Csili-csallalárom! Csili-csallalárom!
Megcsókolnám a kerülőt.

Bárcsak hamar május lenne...

Bárcsak hamar május lenne,
Sej, haj, bárcsak hamar május lenne,
Hogy a réten sok ló lenne,
Sej, haj, a nyáron!
Kötőfékem harminczhárom,
Sej, haj, kötőfékem harminczhárom,
Telelopom még a nyáron,
Sej, haj, ha lehet!
Békó-kulcsom csak egyféle,
Sej, haj, békó-kulcsom csak egyféle,
Mégis békót nyitok véle,
Sej, haj, ha lehet!
Viszik a lovam Gyulára,
Sej, haj, viszik a lovam Gyulára,
Magamat vasba’ utána,
Sej, haj, utána!

Befujta az utat a hó...

Befujta az utat a hó,
Czéltalanul fut a fakó.
Eleresztve a kantárja,
Búbánatos a gazdája.
Betyár gyerek ül a lovon,
Nagyot sóhajt olykor, olykor:
Hogy megcsaljon, soh’se hittem,
Büntesse meg az Ur Isten!

Kizöldült az erdő fája, leveles...

Kizöldült az erdő fája, leveles,
A kinek nincs, biztos szállást ott keres;
A kit otthon vetett ágyra nem várnak,
Minden bokor szállást ad a betyárnak.
Hortobágyon nekünk nő fel a csikó,
Csaplárosné nekünk tartja, a mi jó;
Elszeretjük a menyecskét urától,
Jól ismernek Tiszán innen, Tiszán túl!

Búza, búza, be szép tábla búza...

Búza, búza, be szép tábla búza,
Közepibe két szál georgina;
Ki fogja azt aratgatni,
Ha mi fogunk masirozni?
Búza, búza, búza,
Be szép tábla búza!
Árpa, árpa, be szép sárga árpa,
Közepébe két szál majoránna;
Ki fogja azt lekaszálni,
Ha mi fogunk masirozni?
Árpa, árpa, árpa,
Be szép sárga árpa!

Zavaros a Tisza vize, nem tiszta...

Zavaros a Tisza vize, nem tiszta,
Rá vezettem kis pej lovam, nem iszsza,
Hogy is inná, mikor olyan zavaros,
Nem vagyok én a rózsámmal szabados.
Kapum előtt csak egy fényes csillag van,
Annak a csillagnak sok irigye van;
Eltiltották tőlem azt a csillagot,
Azt az egyet, mely fölöttem ragyogott.
Nem messze van az én rózsám tanyája,
Ide látszik annak az állófája,
Bús gerlicze szokott azon meghálni,
Jaj, de nehéz tőled, rózsám, megválni.

Megégett a szent-péteri hodály...

Megégett a szent-péteri hodály,
Beleégett kilencz juhász bojtár,
Kilencz juhász kilencz pár gatyája,
Számadónak sallangos bundája.
Számadónak nincsen semmi kára,
Megveszi a miskolczi vásárba,
De a szegény kilencz juhász legény!
Mind a kilencz beleégett szegény.
Szőke kis lány az aklot kerüli,
Számadótól a bojtárt kérdezi.
Szőke kis lány, hiába keresed,
Eltemették, ki téged szeretett.
Mutassák meg nekem a sirhalmát,
Hogy áztassam könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő engem igazán szeretett.

Isten hozzád, Kecskemét városa...

Isten hozzád, Kecskemét városa,
Én már többé nem vagyok lakosa,
Növelhet már sarjut a laposa,
Kis pej lovam többé nem tapossa.
A szép búzát csak a jó föld adja,
Karcsu legényt szép lány csalogatja,
Kis galambom rám is viselt gondot,
Mig a hajnal szép tisztán mosolygott.
Én is voltam csikós, mint akárki,
S nem jártam el gabonát aratni,
De azért még mindig volt kenyerem,
Teli bogrács, jó bor és szerelem.
Hej, de most már ütött a végóra,
Kedvesemnél vagyok búcsúzóra;
A gazdámnál rózsám jobb szerettem,
Lejárt nála az én becsületem.
Isten veled, beteg kis galambom,
Ha meghalok, ne keresd sirhantom;
Messze földön beállok huszárnak,
Virrad ott még a juhászbojtárnak.

Száraz fűre deres harmat hulladoz...

Száraz fűre deres harmat hulladoz,
Édes lovam, ne egyél, mert bajt okoz;
Inkább selyem kantárt teszek fejedre,
S bársony nyerged lesz, csak hordozz kedvemre.
Kemény száraz galyak fedig az utat,
Édes lovam, lábad meg is botolhat;
Haj de repülj az én rózsám házáig,
Hogy ne fájjon szegény szivem sokáig.
Fényes csillag kezd ragyogni az égen,
Olyan tisztán nem tündökölt már régen.
Fényes csillag, ragyogj nekem odáig,
Hogy setétben ne ballagjak sokáig.
Csillámlik az Olt folyása messziről,
Talán ki is öntött már a medriből.
Hej, Olt vize, ne öntsd el az utamat,
Hogy ne féltsem lovamat és magamat.
Ablakon át gyenge világ csillámpol,
Melette szép barna leány szunyákol.
Barna kis lány, ne szunyákolj, gyere ki,
Kedvesed már rég vár téged ide ki!

A subámnak nincs melege...

A subámnak nincs melege,
Megvesz az Isten hidege.
Korcsmárosné, ha van szived,
Gyujts világot, gerjessz tüzet!
Hadd kóstoljam meg borodat,
Öleljem a derekadat.
Láng a szemed, arany a szád,
Hunczut, a ki haragszik rád!

Ha valaki vígan él...

Ha valaki vígan él,
A juhász éppen ugy él.
Az erdőben, a mezőben
Sétál, pipál, furulyál,
Billeg, ballag, meg-megáll…

Kiöntött a Tisza vize...

Kiöntött a Tisza vize,
Szőke kis lány fürdik benne,
Én is megfürödtem benne,
Rám is ragadt a szerelme.
Ki a Tisza vizét issza,
Fáj is annak szive vissza!
Én is ittam már belőle,
Fáj is az én szívem tőle.

Mikor a betyárok...

Mikor a betyárok
Világból kimulnak:
Gazdag korcsmárosok
Koldulásra jutnak.
A szép asszonyok is
Mind lerongyollanak,
Hegedüs czigányok
Haza ballaghatnak!

Tisza partján csináltattam e csárdát...

Tisza partján csináltattam e csárdát,
Abban méri az én rózsám a borát,
Arany itcze, réz a meszöly,
Azért járok este későn
Te hozzád!
Nyisd ki, rózsám, leveles kis kapudat,
Hadd vezessem be a kis pej lovamat.
Adjál neki szénát, zabot,
Ugy sem tölt az három napot
Te nálad!
Kinyitottam leveles kis kapumat,
Vezesd be hát a te kis pej lovadat!
Adok neki szénát, zabot,
Tölthet nálam hat hónapot
A lovad!
Kilenczet ütött az óra, este van,
Haza mennék, jaj, de nagyon sötét van!
Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát,
Mutasd meg az ország utját,
Merre van.

Be van az én szüröm ujja kötve...

Be van az én szüröm ujja kötve,
Félre, kis lány, ne kaparászsz benne.
Az egyikben aczél, kova, tapló,
A másikban száz forintos bankó.
Ha megunom magam a pusztába’
Kapom magam, megyek a csárdába,
Parancsolom a korcsmárosnénak,
Hogy hozzon bort a borivójának.
Még azt mondják nékem az irigyek,
Ihatom én, mert loptam eleget.
Nem kivánok én annak egyebet,
Soh’se lássa a csillagos eget.

Csősz leszek én a nyáron...

Csősz leszek én a nyáron,
Künn a pesti határon.
Leteritem a subámat,
Oda várom a rózsámat,
A rózsámat.
Ki egy pipa dohányt ád,
Nem hajtom be a lovát,
Sem a lovát, sem magát,
Sem a szarvas-marháját,
A marháját.
Jaj be jó csősz voltam én
A mult nyáron s az idén!
Nem loptak el semmit sem,
Mit megőrzött az isten,
A jó isten.

Juhász vagyok, búsan őrzöm a nyájat...

Juhász vagyok, búsan őrzöm a nyájat,
Esketőre ma viszik a babámat,
Vig muzsika kihallik a cserényig,
Fáj a szivem, a szemem meg könyezik.
Felpattanok a szamárra nagy búsan,
Végig ütök füle közt a kampóval;
Isten hozzád, szép selymes nyáj, elmegyek,
Vagy meghalok, vagy a rózsámé leszek!

Gulya, gulya, arany gulya...

Gulya, gulya, arany gulya,
Ezüstből van mind a szarva.
Ki őrizi ezt a gulyát?
Mutassa meg már az magát.
Ottan iszik a csárdában,
Piros bor van poharában,
Arany kalap a fejében,
Ezüst fokos a kezében.
Szeretném az arany gulyát,
De még jobban a gulyását.
Haj, de mi haszna szeretem,
Mikor nem is ismer engem!

A rédicsi patak-parton...

A rédicsi patak-parton
Rózsaszál nyilt egy kis dombon,
Barna kis lány fonogatta,
A szivemet belefonta.
A rédicsi buzavetés,
Kilencz tinó benn legelész,
Barna kis lány a gulyása,
Megöl engem a látása.
A rédicsi falu-végen,
Hat ökör legel a réten,
Barna kis lány a bérese,
Szivem majd meghasad érte!

Erdő, erdő, be szép kerek erdő!

Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Közepibe két szál gyenge vessző.
Gulya, ménes legeli azt,
Az én rózsám tériti azt.
Guba, guba, debreczeni guba!
Kit nem adnék hat ökörért oda!
A hat ökör szántó-vető,
De a guba hiv szerető.
Buza, buza, be szép tábla buza!
Közepében két szál piros rózsa.
Azt a rózsát leszakitom,
Kedves rózsám, neked adom.
Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Be szép legény kerüli azt kettő.
Ha az isten megengedi,
Egynek párja fogok lenni.

Szeged felől van egy kerek erdő...

Szeged felől van egy kerek erdő,
Rigó madár kerüli azt, kettő,
Én is voltam annak kerülője,
Barna kis lány igaz szeretője.
Rigó madár felszállott az ágra,
Búsul szegény, elhagyta a párja;
Engemet is elhagyott a babám,
Árva vagyok, mint a rigó madár.
Sárga rigó, ne repülj a fára,
Hanem inkább babám ablakára,
Hogyha kérdi tőled, mi az ujság:
Algyő, Szeged, Tápé szomorúság…

Hallod-e te, juhász, hallod-e?

Hallod-e te, juhász, hallod-e,
Merre van a juhod, tudod-e?
A Balaton partján van a juh,
Azért vagyok rózsám szomorú!
Hallod-e te juhász, hallod-e,
Kérek egy pár csókot, adod-e?
Hogyha te nem is adsz, adok én,
Nem is olyan fösvény vagyok én!

Kiforditom, beforditom...

Kiforditom, beforditom,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!
Leteritem a bundámat,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!
Ha megázik is a bunda,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!
Ha rongyos is a bunda,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!

Hej, gazd’ uram, adja ki a béröm!

Hej, gazd’ uram, adja ki a béröm!
Már többet a jószágát nem őrzöm;
Elszegődtem a szomszéd megyébe,
A csikósok, gulyások közébe.
Peti fiam, ne hagyj te itt engem,
Hisz’ te voltál a legjobb cselédem;
Uj szürt veszek majd vásárfiának,
Csak jó gondját viseld a jószágnak.
Hej, gazd’ uram, nincsen semmi kedvem,
Meguntam már itten az életem,
Odaadta Juliskámat másnak,
Viselje más gondját a jószágnak!

Hej, amaz az én rózsám...

Hej, amaz az én rózsám,
Ama hosszú szürben,
Szép asszony jószágát
Őrzi a mezőben.
Hej, amaz az én rózsám,
Ama nagy bundában,
Juhokat hajtogat
Ama barázdában.
Hej, hajtsd előre, rózsám,
Be nehezen várom,
Piros két orczádat
Csókolni akarom.
Mert olyan vagy te, rózsám,
Mint az engedelem,
Piros két orczádon
Játszik a szerelem!

Tavasz lesz már, el fog a hó menni...

Tavasz lesz már, el fog a hó menni,
De szeretnék kék ibolya lenni!
Kivirítnék a rózsám kertjébe’,
Hadd tűzne fel dobogó keblére.
Sem rózsa, sem ibolya nem vagyok,
Csak egy szegény szolga-legény vagyok;
Nem messze van a rózsám tanyája,
Csak sohajtok s epedek utána!

Uram, uram, biró uram...

Uram, uram, biró uram,
Adja ki a fakó lovam!
Sietős az utam nagyon,
Subám zálogba itt hagyom.
Fakó lovam, rugjad a port,
Ne nézz árkot, ne nézz bokort;
A nap mindjárt nyugvóra száll,
S engem vár egy rozmarint szál.
Jaj be fázom kivül-belől,
Hideg szél fú Mátra felől.
Süvegem is elkapta már,
Tiszába vitte a tatár.
Subám a biró házánál,
Süvegem a Tiszán uszkál.
Jó, hogy tanyám nem messze van…
Vágtass gyorsan, kedves lovam!

Be sok falut, be sok várost bejártam...

Be sok falut, be sok várost bejártam,
Be sok rongyos istállóra találtam.
Nem találtam magam alá paripát,
Elloptam a komiszárus pej lovát.
Azon kérem komiszárus uramat,
Ne lőjje ki alólam pej lovamat.
»Ejnye, ejnye, azt a betyár mindenét!
Lovát félti, nem a maga életét.«

Kihajtottam Virág ökröm a rétre...

Kihajtottam Virág ökröm a rétre,
Letapostam a harmatot előtte;
De nem hallom Virág ökröm kolompját,
Az én rózsám mással éli világát.
Nem akar az ökörcsorda legelni,
Az én rózsám nem akar már szeretni:
Sirva kértem: szeress rózsám engemet,
De azt mondta: késő immár, nem lehet.

Esteledik, alkonyodik...

Esteledik, alkonyodik,
Gulya, ménes, takarodik;
Három bojtár jó bort iszik,
A számadó káromkodik.
Egyik iszik Levelesben,
Második a Cserepesben,
A harmadik a Fujtában,
Üveg pohár a markában.
Igyál, betyár, múlik a nyár,
Ugy sem soká duhajkodsz már,
Lehullik a tölgyfa levél,
Hová leszel, szegény legény?
Az angyalát az apádnak,
Mért mondtál engem betyárnak?
Viselem a betyár nevet,
Szenvedek érte eleget.

Amoda egy virág, érzem az illatát...

Amoda egy virág, érzem az illatát,
Szeretem a szagát, de legjobban magát.
Megfujom sipomat a hegy oldalában,
Hallod-e, galambom, vászoli utczában?
Hallom, rózsám, hallom, róla nem tehetek,
Gyönge szavaidra oda nem mehetek.

Juhász legény bundája, hm!

Juhász legény bundája, hm!
Szőrivel kifordítva, hm!
Azért van kifordítva,
Hogy az eső ne vágja, hm!
Juhászbojtár süvegje, hm!
Legyürve a szemébe, hm!
Azért van az legyürve,
Hogy a nap meg ne süsse, hm!
Juhászgyerek kendője, hm!
Selyemmel van beszegve, hm!
Azért van az beszegve,
Mert az anyja beszegte, hm!
Juhászfiú táskája, hm!
Pirossal van kivarrva, hm!
Azért van az kivarrva,
Mert valaki kivarrta, hm!

Micsoda erdő ez?

Micsoda erdő ez?
De nagy zaj van benne!
Talán a kedvesem
Lovakat hajt benne.
Hadd hajtsa, hadd hajtsa,
Megszenvedett érte,
Mert a piros hajnal
Tilalomban érte.
Elébe, elébe!
Sárga ló elébe,
Hogy be ne ugorjék
Virágos kertembe.
Be talál ugrani,
Kárt talál csinálni,
A rózsabimbókat
Le találja rugni!

Amoda van egy kis kerek erdő...

Amoda van egy kis kerek erdő,
Abban vagyon csipkebokor vessző,
Arra szálla egy árva madárka,
Szép szájában egy kis czédulácska.
Kis körmével csak úgy irdogálja,
Szép szájával el is magyarázza:
Rózsám, rózsám, ne tarts soká fogva,
Légy az enyém jövő karácsonyra.
Rózsám, rózsám, rózsám, teremtette,
A Vécsei gyalog regementje!
Haza jövők, haza, esztendőre,
Talán még akkor se lesz későre.
A baraczkfa pirossal virágzik,
A liliom kékkel illatozik,
Az én szivem búval harmatozik,
Mert éj-nap csak hozzád óhajtozik.

Zsindelyezik a kaszárnya tetejét...

Zsindelyezik a kaszárnya tetejét,
Mind elvitték a legények elejét!
Maradt itthon kettő-három, nyomorult,
Rátok, lányok, még az ég is beborult.
Adjon Isten, kapitány úr, jó napot!
Hozott Isten, kedves hugom, mi bajod?
Elvitték a szeretőm’ katonának,
Mégpediglen Mollináry-bakának.
Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét,
Mert elvitte a legénység elejét,
Hagyta volna itthon csak az enyémet,
Nem ölt volna a nagy bánat engemet.
Boszniában hull a magyar rakásra,
Idehaza foly a sirás javába,
Sir az anya, sir a testvér, szerető,
Mikor telik már be ez a temető!?

Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak...

Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak,
Mégis besoroztak lovas katonának.
Lovasnak állottam, bakancsosnak tettek,
Hej a teremtettét! mindjárt reá szedtek.
A lovas katona mikor masirozik,
Felül a lovára, csakúgy dohányozik;
A szegény bakancsos mikor masirozik,
Kerüli a nagy sárt, csakúgy káromkodik.
Átkozott csizmája! mily rövid a szára,
Hej, minden órában elmerül a sárba!
Verje meg az Isten a mészáros bárdját!
Miért vagdosta el a kis borjú lábát.
Mostan a kis borju nem tud lábán járni,
Szegény bakancsosnak hátán kell hordani.

Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta...

Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta;
Most akart kedvesem hozzám jönni rajta.
Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből.
»Most akartam, rózsám, veled ismerkedni,
Megütték a dobot, el kell masérozni.«
»Megesett már rajtam, mi meg akart esni,
Elhagyott kedvesem, ki el akart venni!«

Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra...

Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra,
Ha az én galambom felül a fakóra,
Bevágja csákóját fekete szemébe,
Hogy ne lássa senki, hogy hull az ő könye.
Fujjad szellő, fujjad zöld erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát.
Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem kendőm habját, bús szivem bánatát!

Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa...

Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa,
Áldjon meg az Isten két szemem láttára,
Áldjon meg az Isten engem is, téged is,
Azokat a jókat, az otthon valókat.
Ha Nógrádból kiméssz, többé vissza ne nézz,
Talán a szivednek nem lesz olyan nehéz.
Nógrádból kimentem, visszatekintettem,
Kedves galambomnak nagyobb kint szerzettem.

Söprik a pápai utczát...

Söprik a pápai utczát,
Masiroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lány
Megyen a regiment után.
Kérdi tőle a kapitány:
Hová, hová, barna kis lány?
Mit kérdi tőlem azt a kapitány?
Megyek a szeretőm után!

Ne kapj olyan nagyon a német hadnagyon...

Ne kapj olyan nagyon a német hadnagyon,
Bugyogója vagyon, mennykő csapja agyon.
A magyar katona magyar anya fia,
Magyar a rokona, piros az orczája.
Akár a szobában, akár a konyhában,
Akár, édes rózsám, a paplanos ágyban.

Ha felülök szürke paripámra...

Ha felülök szürke paripámra,
Bevágtatok Lengyelországába,
Visszanézek szép magyar hazámra,
Könyem csordul piros két orczámra.
Ha majd Lengyelországba kell mennem:
Hogy kell ottan lengyel lányt ölelnem?
Ha ölelem: fájnak a karjaim,
Ha csókolom: hullnak a könyeim…

Rigó, rigó, de szép sárga rigó...

Rigó, rigó, de szép sárga rigó,
Katonának iratott a biró.
Biró uram, legyen olyan szives,
Ne irja be, hogy vagyok husz éves.
A birónak három legény fia,
Három közül egy sem lett katona;
Szivesebben szolgálnám a császárt,
Ha egyformán szedné a regrutát.
Rozmaring szál az árokban reszket,
Sir a babám, katonának visznek.
Ne sirj, babám, nem ér az már semmit,
Száraz nyárfa ki nem leveledzik!

Jaj be magas hegyet látok...

Jaj be magas hegyet látok,
Katonának tett az átok.
Várj meg, biró, mert megbánod,
Pártában marad a lányod.
Ne vigadjon senki azon,
Hogy hazámból masirozom,
Hull a zápor a nyomáson…
Ha ma rajtam, holnap máson!

Ha bemegyek a sorozó szobába...

Ha bemegyek a sorozó szobába,
Ingem, gatyám levetem az asztalra.
Ingem, gatyám, ej, haj! levetem az asztalra,
Könnyes szemmel úgy nézek az urakra.
Ha kijövök a sorozó szobából,
Könyeimet letörölöm orczámról.
Könyeimet, ej, haj! letörölöm orczámról,
Ugy búcsuzom el a gyönge rózsámtól.

Korond között nevelkedtem...

Korond között nevelkedtem,
Ne, te, ne!
Jaj de fene legény lettem,
Ne, te, ne!
A parajdi bányász lányok,
Nem is nézek én reájok,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!
Visznek engem katonának,
Ne, te, ne!
A németek kutyájának,
Ne, te, ne!
Borju nyomja a vállamat,
Ne, te, ne!
Más öleli a rózsámat,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!

Udvarhelyről három zsandár utazik...

Udvarhelyről három zsandár utazik,
A császárral az uton találkozik,
Kérdi tőlük ő felsége: mi ujság?
»Nagy az adó, gyászba van Magyarország!«

Látom, az életem...

Látom, az életem
Nem igen gyönyörü,
Szegény katonán az
Isten sem könyörül.
Jönnek nézésemre,
Mintha halva volnék,
Talán még jobb volna,
Ha halva feküdnék.
Kezemen, lábamon
Egy nagy fene bilincs,
Jaj de sokat nyilik
Az az ajtó kilincs!

Mindenfelől harczi nótát fú a szél...

Mindenfelől harczi nótát fú a szél,
Verje meg az Ur Isten azt, aki fél!
A török is, a tatár is mit tehet?
Egy életnél egytől többet nem vehet!

A gőzösnek hat kereke...

A gőzösnek hat kereke
Bár csak izré-porrá törne!
Bár csak izré-porrá törne,
Hogy minket el ne vihetne.
Anyám, anyám, édes anyám,
Édes felnevelő dajkám!
Örültél az életemnek,
Felneveltél a németnek!

Udvarom, udvarom...

Udvarom, udvarom,
Szép kerek udvarom!
Nem seper ki többet
Az én gyenge karom.
Udvarom közepén
Vagyon egy almafa,
Ahhoz van megkötve
Egy bársony paripa.
Fel is van nyergelve,
Fel is kantározva,
Jere, édes rózsám,
Bujdossunk el rajta
Verje meg az Isten
Azt az édes anyát,
A ki katonának
Neveli a fiát.
Husz évig neveli
Világ pompájába’,
Azután temeti
Holtig tartó gyászba!

Masiroznak a kék inges huszárok...

Masiroznak a kék inges huszárok,
Megsiratják az abonyi leányok.
Édes anyám, varrasson kend kék inget,
Mert én bizony kék inges huszár leszek!
Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam,
Szilaj csikó rugja a port alattam, –
Édes szülém, ne búsuljon érettem,
Örüljön, hogy magyar huszár lehettem.

Szép a baka, ha kiáll a glédába...

Szép a baka, ha kiáll a glédába,
Három megy egy sorjába,
A káplárja utána,
Marsot ver a dobosa
A városba’.
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Kardot köt oldalára,
Megcsókolja babája,
Ugy megyen a csatába,
A csatába.

Szomorán búg a vadgalamb...

Szomorán búg a vadgalamb,
Szomorán szól a nagy harang,
Azért szól olyan szomorán,
El van irva az én rózsám.
Töltik az erdélyi utat,
Viszik a sok magyar ifjat,
Viszik ki Galicziába,
Idegen, szegény országba.
»Állj meg, lelkem, kérdjelek meg,
Ha elmentél, hol kaplak meg?«
»Jere ki Galicziába,
Megkapsz ott egy kaszárnyába.«
Galiczia közepibe
Két kaszárnya van épitve,
Abba vannak a legények,
Abba busulnak szegények.
Kihajolnak az ablakból,
Rózsa nyilik csákojokból;
Rózsa nyilik, szegfű hajlik,
Az én rózsám szava hallik.
Mi haszna, hogy szava hallik,
Ha Erdélyben nem lakhatik!
Galiczia hetven pósta,
A levele nem ér oda.
Haza jőne, nem eresztik,
Meghasad a szive estig.
Ha meghasad, eltemetik,
Azt is csak értem cselekszik!

Putnokon már kihajtották a nyájat...

Putnokon már kihajtották a nyájat,
Katonának elvitték a rózsámat.
Bejött a nyáj, odamaradt a rózsám,
Jaj Istenem, csak még egyszer láthatnám.
Korán reggel megütik a rézdobot,
Kiadják a kemény parancsolatot;
El kell menni, kedves rózsám, harczolni,
A hazáért, szabadságért,
Piros vért kell ontani.
Be szépen szól a putnoki nagy harang,
Az alatt ül három fehér vadgalamb,
Azok hozzák a szomoru levelet:
Édes, kedves galambocskám,
Szabadits ki, ha lehet!

Kossuth Lajos a Bakonyban...

Kossuth Lajos a Bakonyban
Fel s alá sétál,
Dupla puska az oldalán,
Magyar huszárt vár.
Kossuth Lajos még megvan,
Magyar huszár elég van,
Éljen a magyar!

Még azt mondja az osztrák...

Még azt mondja az osztrák:
Nem lesz több Magyarország.
Hej, hazudik az osztrák,
Mindig lesz Magyarország!

Hajdanában a magyarok

Hajdanában a magyarok
– Haj, haj, haj! –
Hires vitézek valának,
Haj, haj, haj!
Most a német uralkodik,
Mi velünk csak játszadozik,
Haj, haj, haj!
Hajdanában a magyarnak
– Haj, haj, haj! –
Magyar köntösi valának,
Haj, haj, haj!
Most pantalló, frakk és miczi,
Kaput, fuszekli és strimfli,
Haj, haj, haj!
Ördögadta sok németje
– Haj, haj, haj! –
Országunknak bő szemetje,
Haj, haj, haj!
Ha Rákóczi itten meglát,
Majd elhordod a sátorfát,
Haj, haj, haj!
Ez országnak nincsen párja,
– Haj, haj, haj! –
Ha a világot megjárja,
Haj, haj, haj!
Terem itt ércz, só és buza,
Kinek javát német huzza,
Haj, haj, haj!
Bár csak Isten csodát tenne,
– Haj, haj, haj! –
Egy olyan királyt rendelne,
Haj, haj, haj!
A ki itten uralkodna,
Igaz magyar király volna,
Haj, haj, haj!

Könnyü a németnek...

Könnyü a németnek,
A kutya németnek
Adót egzekválni;
Nehéz a magyarnak,
A szegény magyarnak
Kossuth Lajost várni!

Sárga lábú csirke

Sárga lábú csirke,
Ne menj a búzába,
Mert megfog a kánya,
Becsuk a ládába.

Hej, sárga csikó lába,
Ne menj a buzába!
Meglát a Vindisgisz,
Katonalónak visz!"

Este jött a parancsolat számunkra...

Este jött a parancsolat számunkra,
Indulni kell, magyar fiak, a harczra,
Sirtam mint a zápor eső,
Hogy tőled búcsuzni késő,
Galambom!
Reggel korán megütötték a dobot,
Kiadták a kemény parancsolatot:
Indulni kell a csatára,
Csókot sem adtam szép szádra,
Galambom!
Ha az Isten visszahozna még egyszer,
Megkérdezném, mit fogadtál ezerszer,
Hogy mind addig hivem maradsz,
Mig Puchnerrel eltart a harcz
Erdélyben.
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
Gondolj reám, imádkozzál érettem.
Hullass érttem egy pár könnyet,
Megérdemlem tán ezt tőled,
Galambom!

Nagy-Abonyban csak két torony látszik...

Nagy-Abonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik;
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban azt a harminczkettőt!

Rózsa virít, rózsa nyílik...

Rózsa virít, rózsa nyílik,
A babám udvarán;
Magyar huszár karírozik
Sötét pej paripán.
Ne karírozz, magyar huszár,
Még le találsz esni,
Nincsen itten édes anyád,
Ki fog megsiratni?
Ne sirasson engem senki,
Jól vagyok tanítva,
Se galopba’, se karélyba’
Le nem esem róla.
Magyar huszár, magyar huszár
A nyeregbe termett,
Mint a jó földbe a búza
Belegyökeredzett!

Szegedi kaszárnya...

Szegedi kaszárnya,
Nem az Isten háza;
Sok szép barna lánynak
Ott hervad virága.
Tegnapelőtt este
Csak azt vettem észre:
A két kezem, lábam
Vasba vagyon verve.
»Ne sirass, angyalom,
Ne sirass oly nagyon!«
»Hogyne siratnálak,
Mikor vasban látlak?!«

Kis pej lovam térdig sáros...

Kis pej lovam térdig sáros,
Ragyogós csillagom, galambom!
A kantárja meg aranyos,
Ragyogós csillagom, galambom!
Felcsap a sár a hátára,
De még jobban gazdájára,
Ragyogós csillagom, galambom!
Szállj le, huszár, a nyeregből!
Ragyogós csillagom, galambom!
Vesd ki lábad a kengyelből,
Ragyogós csillagom, galambom!
Ereszd le a lekötődet,
Öleld meg a szeretődet!
Ragyogós csillagom, galambom!
Zöld asztalon ég a gyertya,
Ragyogós csillagom, galambom!
Barna kis lány gyujtogatja,
Ragyogós csillagom, galambom!
Hol meggyujtja, hol eloltja,
Csak a szivem szomoritja.
Ragyogós csillagom, galambom!
Három huszár a csárdában,
Ragyogós csillagom, galambom!
Piros bort iszik bujában,
Ragyogós csillagom, galambom!
Tele pohár a kezében,
Szeretője az ölében,
Ragyogós csillagom, galambom!
* * *

Három huszár a csárdában,
Ragyogós csillagom az égen!
Piros bort iszik bujában,
Ragyogós csillagom az égen!
Piros bort iszik bujába’,
Mén a császár szobájába,
Ragyogós csillagom az égen!