Gyenge a nád, lehajlik a földre

  Gyenge a nád, lehajlik a földre,
  Siró szavam hallik messze földre,
  Még akkor is sírok keservesen:
  Mikor ágyamban fekszem csendesen.

  Őszszel szokott a fecske elmenni,
  De tavaszszal vissza szokott jőni;
  Most kezdtem én egy barnát szeretni,
  Jaj de sokat kell érte szenvedni.

  Szeged alatt kaszálják a zabot,
  Kedves rózsám rakja az asztagot;
  Ha megrakja, leköti kötéllel,
  Engem pedig holtig szerelmével.