Ha én tudtam volna
Szived álnokságát,
Elkerűltem volna
Szerelmed hálóját.
De el nem kerűltem,
Ha’ bele merűltem,
Mint csikó kantárba
Bele keveredtem.
Hozzád sohajtozva
Küldöm panaszimat,
Szerencsétlenségben
Látom hű sorsomat.
Oh jaj hová tűntél,
Hogy fel nem lelhetlek?!
Téged kebelemből
Én ki sem vethetlek.
Te nem gondolsz velem,
Én nem felejthetlek;
Mióta kóstoltam
Izét szerelmednek.
Fogadásod sorsát
Igaznak itéltem,
Gyenge szavaidat
Mindétig elhittem.
De már szerelmedet
Kölcsön elcserélted,
Nem tudom, mi okon
Irtódzol én tőlem.
Azzal ne dicsekedj’,
Hogy engem megcsaltál,
Nem én vagyok első,
A kivel igy bántál.
Másnak irígyeltél,
Magad megvetettél;
Ily szerencsétlenné,
Valld meg, miért tettél?!
Azért én nem bánom,
Ha megvetettél is,
Parancsol az isten
Talán még nékem is.
