Sűl a könyér, sűl, sűl,
Még a gazda haza gyün. –
Sűl a könyér, sűl, sül,
Még a gazda haza gyün… satt.
(Egy gyermek, a gazda, elmegy a templomba; egy más, a szolgáló, otthon
marad, süti a kenyeret; a többi gyermek hosszan egymás ölébe űl, a
hátúlsó a kemencze, a többi a kenyér, a legelső és legkisebb a czipó;
mindegyik az ölében ülőt szorosan átkarolva ringatja a fönebbi dal
dúdolása közben. – Mig a gazda, ki elmenete előtt megolvasta a kenyeret,
oda jár: addig a szolgáló eldugja a czipót. Midőn haza jön a gazda, újra
megolvasva a kenyeret, kérdi a szolgálótól:)
Hát a czipót hova tötted?
(az vagy ezt mondja:)
Felit mögöttem,
Felit a kúdúsnak attam.
Vagy:
Felit mögöttem,
Felit a kútba vetöttem.
(ha az előbbi feleletet adja, nem bántja, de ha az utóbbit: akkor
összefont kendővel veri mindaddig, míg elő nem keríti; ezután a kenyeret
kezdik kiszedni s minthogy a gyermekek egymást erősen tartják, nehéz a
munka, a gazda ismét megveri a szolgálót gondatlanságáért, hogy miért
ragadtak össze a kenyerek? midőn mind kiszedik, végűl a kemenczét is
kimozdítják helyéből s a játékot újra kezdik.)
