A három nyárfánál jártam,
Ott egy vén boszorkányt láttam,
A boszorkány azt mondotta:
Szabadost az ördög hozta.
Azt mondta: vas pléh van mellén,
Ördöngős sipka a fején,
Aczél-tükör a zsebébe’,
Azon lát el hét mértföldre.
Bagoly-szem van hóna alatt,
Sötét éjtszakán is láthat.
Szem-fényen is el tud menni,
Nem lehet őt észre venni.
Nagy pénteken holló szivet
Meg szokott enni egy felet;
Gyík vért kever a borába,
Azért nem fél ő magába.
Kígyó zsir bajusz kenője,
Kakas zsirral kardja kenve,
Ki őt álmából felkölti,
Ha valaki lovát veszti.
Ha a csizmáját megkeni:
Veszett kutya zsír kell neki,
Kába borju patrontása,
Hét országban nincsen mássa.
Ha rálőnek is, nem használ,
Két vágott vasra nem talál,
A lövés szer előtte olvad,
A vágott vas szőrré duhad.
Igy szólott a vén boszorkány
És tüzet szórt, mint a sárkány.
A nyárfáktól elszaladtam,
Mult időkről gondolkoztam.
Addig volt Vásárhely boldog,
Míg Szabados be nem botlott;
A ménesbe senki nem járt,
Nem kérdezték: ki tett most kárt?
A vásárok Orosziban
Nincs a kalendáriomban,
De azért mi vásárt csaptunk,
Egy lóért kettőt is kaptunk.
Ha kezemben volt kantárom,
Úr voltam én a határon,
Úr voltam én Nagy-Szalontán,
Túl a Maroson s a Tiszán.
Összejártam passus nélkül
Fél világot, csep félsz nélkül.
Ha Szabadost megölhetném,
Ujra világom élhetném.
De már most nagy búba estem,
Nincsen szabad keresetem.
Nem igen kapok a kapán,
Hogy élek már én igazán?
Könnyen kerestem kenyerem,
Nem törte kapa tenyerem.
Búbánattól én nem féltem,
Csak ugy könnyen éldegéltem.
Nem voltam én addig adós,
Míg ide nem jött Szabados.
Nem retteg ő hát senkitől,
Csak az egy igaz istentől.
Megfogta az atyja átka,
De szerencse ott találta,
Azért nappal és est tájba’
Mindig jár kel más bajába’.
A fokosa kurta nyele
Kigyó méreggel van tele,
A fokossal olyat vághat,
Kit csak az isten gyógyithat.
Ő hetedik gyermek vala,
Miatta anyja meghala,
Ezért atyja megátkozta,
De az ördög kapott rajta.
Az anyja is átkot monda,
Hogy soha ne légyen nyugta,
Éjjel, nappal és napeste
Mindig más baját keresse.
Az ördög, hogy ezt hallotta,
Mindjárt, tüstént kapott rajta.
Látjuk, néki segitsége,
Búba’, bajba’ reménysége.
Mondá, őt nem Nagy-Szalonta
Hanem inkább ördög hozta,
Hogy vadászszon embereket,
Mint a macska egereket.
