Hull immár a fa levele,
Örömem is elhull vele,
Sárgul orczám, mint a levél…
Szegény szivem, mivé lettél!
Hittem minden mézes szónak,
Egy csapodár csábítónak:
Gyenge szívem lépen akadt,
Hollóköröm közzé szakadt.
Így jár az, ki szépet szeret,
Felejtené, de nem lehet.
Ezután olyat szeretek,
Kit könnyen elfelejthetek.
