„Esik eső az árpa-tallóra,
Gyere, babám, ültess fel a lóra,
Gyenge vagyok, nem tudok felűlni,
Kis pej lovam nem akar megállni.
Irhás subám szegre van akasztva,
Ugyan babám, akaszd a nyakamba,
Ugy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.
Kocsmárosné! jár-e erre zsandár,
Ki engemet a pusztában hajkász?
Ha jár erre, adjon hirt előre,
Majd kimegyek s megszámolok véle.“
Azt a legényt két zsandár kiséri,
A babája az ablakon nézi.
„Ne nézd, rózsám, gyászos életemet,
Mind teérted szenvedem ezeket!“
„‚Ugyan, rózsám, ne veresd magadat,
Valld ki minden titkos dolgaidat!‘“
„Ugyan, rózsám, sajnálsz-e engemet?
Mind teérted szenvedem ezeket!“
„‚Kocsmárosné! ád-e bort hitelbe?
Itt hagyom a csurakomat érte,
Ha ki nem váltom a jövő hétre:
Adja annak, ki többet ád érte.‘“
