Édes anyám egyetlenegy fia,
Az is ki van katonának írva,
Nincsen abban szánakozó lélek,
A ki engem katonának bévett.
Kedves rózsám elvettelek volna,
Katonának be nem vettek volna,
De már igy a jó istenre bizlak,
Mert elvisznek engem katonának.
Várjál magyar! majd most kerűlsz lánczba,
Nem tánczolsz már többé a kocsmába!
Majd elvisznek nagy Itáliába,
A németnek kedves hazájába.
Ha felűlök kis pej paripámra,
Beugratok Nagy Németországra,
Visszanézek Kis Magyarországra –
Könnyem csordúl két piros orczámra.
Hogy kell itt megszoknom jaj istenem!
Hogy kell azt a német lányt szeretnem!
Ha ölelem: karjaim elhalnak,
Ha csókolom: könnyeim húllanak.
Ezzel felűlnek a gőzkocsira,
Elől-hátúl fegyveres katona,
És csak egyet fütytyent a masina:
Isten hozzád sok jó édes anya!
Sír az anyám, sirat engem nagyon,
Édes anyám már most ne sirasson,
Ha az isten éltemet megnyujtja:
Visszajövök nyolcz esztendő mulva.
