Búsan, búsan harangoznak hajnalra,
Kis pacsirta gyász nótáját dalolja,
Dalold, madár, aztat a bús verseket:
Katonának írják a legényeket.
Ki is hozták már az intő czédulát,
Azt a lányok könnyes szemmel olvassák,
Könnyes szemmel azt olvassa belőle:
Katona már a kedves szeretője.
Elmégy, rózsám, itt hagysz nagy árvaságra,
Jön a gőzös, elvisz Itáliába,
Jön a gőzös, elvisz Itáliába,
Nem takarsz már többet bodor subádba.
Eljöttek már az urak vizitálni,
Apák, anyák nem tudnak mit csinálni,
Könnyes szemmel zokogva panaszolják,
Most kisérik vizitálni a fiját.
Kedves testvér én is ki vagyok írva,
Ki van, látom, a nevem is ragasztva,
Én huztam ki az utolsó numerát
Nem is találtak bennem semmi hibát.
Két katona ki is kisért megnyírni,
Édes anyám utánam jött kikérni,
Kéri értem a hadnagyot, kapitányt:
Hogy ne nyirassa meg azt az egy fiát.
Elmehetsz már szegény asszony dolgodra,
Meg van nyírva már a fiad, katona,
Most öltözik átillába, csákóba,
Folyhat már le bús künnyeid orczádra.
Jön a gőzös, nem áll itten hiába,
Minden órába egy arany az ára,
Bár a kerék kitört volna alóla,
Nem vitt volna messze Itáliába.
Nem törik el, vas a gőzös kereke,
Mert a vasút erősen van készitve,
Szalad rajta, mint a szélvész a habon –
Vissza jövök, édes anyám, a nyáron!
