Amoda megy egy kis lány,
Korsót visz a karján.
Utána a kapitány
Daru-szőrü parípán.
‚Megállj, megállj te kis lány!
Adjál egy kis vizet,
Pengő forintot adok,
Aztán megölellek.‘
„Nem kell nekem a pengő,
Nem vagyok én dáma,
Én vagyok az anyámnak a
Legkedvesebb lánya.
Amoda egy czimborám, –
Talán meg is látja –
Haza menünk: az anyámnak
Majd az megkiáltja.
Ne tréfáljon hát az úr,
Ne kötődjék vélem,
Isten ucscse megütöm, –
Kitelik ám tőlem!
Ni, ni, bizony hová nyúl!
Még a kötőm alá, –
Apja is szemtelen volt
Az urfinak talán?!“
