Tarján végen van egy kis fehér ház,
Abban van egy felvetett fehér ágy,
Rajta fekszik egy barna menyecske,
Előtte van a rengő bölcsőcske.
A lábával csak úgy ringatgatja,
Szép szavával csak ezt dalolgatja,
„Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat,
Verje meg a jó isten apádat!
Ugyan, rózsám, tekints az egekre,
Ha nem pedig erre a kisdedre!…“
„‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,
De már mostan istenre hagytalak.‘“
