Már minálunk az jött a szokásba,
Hogy nem laknak az alacsony házba’,
Mert leüti a bodros féketőt,[5]
Nem is leány, ki nem tart szeretőt.
Az én lovam arra van kapatva,
Többet szalad éhen, mint jól lakva;
Ugy is addig kell annak szaladni,
Míg a lába el nem fog szakadni.
Van nekem egy egérszőrű fakóm,
Mind a négy lábán aczél a patkó,
Szaladj fakó, szikrázzék a patkó! –
Ez a kis lány de kedvemre való.
Kizöldűlt a diófa levele,
Ezt a kis lányt nevelték kedvemre,
Ez a kis lány nem hiába való,
Nem hiába fáradt érte hat ló.
