(Nóta: Óh ártatlanság báránya.)
Soká éljen bár valaki,
De magát nem húzhatja ki
Az alól, hogy valahára
Ne jusson végórájára.
Már Kis Tóth István is ére
A koporsó fenekére,
Ki kedves feleségével
Szép életet élt békével.
Éltem hatvan őszt és tavaszt,
De halál tovább nem halaszt,
Hűséges páromtól választ,
Szemére könnyeket áraszt.
Sajnálom hitves társamat,
Neveletlen árváimat,
István- Sándor- Zsuzsánnámat, –
Itt hagyom jó barátimat.
Igy volt az ur akaratja,
Rajtam megtetszett hatalma;
De már bizom Johovámra,
Vigyázzon árva házamra.
