(Nóta: Szomoru a halál a gyarló embernek…)
Útazók nézzetek e gyászos táblára,
Találtok ebben is bánatos példára,
Melyben a már éden-kertjebeli átok
Betölt, esztendőmből mindnyájan látjátok.
Hogy fogtam méhembe kedves magzatomat:
Ottan éreztette velem sok jajomat;
Mikor már elszűltem véres fájdalommal,
Szűlésem pecsétlé kínos halálommal.
Jaj, hűséges társam, ugyan ki ne szánna,
Kedves árváiddal tőletek megválna,
Mert gyászos fejedet sok bú bánat járja,
Minden felől jő rád keserűség árja.
Nincs már, ki hordozza házadnak bajait,
Nincs társ, ki társának mondhatja panaszit,
Nincs anya, ki jóra oktassa magzatit,
Egyedűl rád hagyta az élet bajait.
Tekintvén igyetlen kedves árváidra,
Anya nélkűl reád hagyott magzatidra,
Oh mely bokros bánat tódult bánatodra,
Zokogó jajszó jön rezgő ajakidra.
Jaj, igyetlen árvák meghűltek kezeim,
Nem vigyáz, homályba borúltak szemeim,
Nem oktat, elálltak kedves beszédeim,
Nem apolygat, mert már elhaltak karjaim.
Ámbár én meghaltam, mennyben még az úr él,
Ki édes anya helyt melletted majd fel kél,
Nem lesz tartós rátok nézve e gyászos tél,
Eljő még a kedves újító déli szél.
Még egy szóm hozzátok, már hozzátok térek
Édes atyám s anyám; bocsánatot kérek,
Kedves testvéreim tőletek, ha nyerek,
Áldást kíván szívem, ezzel már elmegyek.
Kedves testvérem ki vagy nőtelen korba’,
Állitson az isten, a szerencsés sorba.
Kedves, jó testvérem! isten oltalmazzon,
Végre az egekbe én hozzám felhozzon.
