Vágó útcza a kapuban be széles,
A kisasszony kocsis legényt ölelget. –
Nem bánom én, ha kocsis is, ha nem is,
Szolgálóvá hasonlitom magam is.
De sok falut, de sok várost bejártam,
Mégis a rózsámnak párját nem láttam.
Megölelem vékony, karcsu derekát,
Megcsókolom gyenge piros orczáját.
A csillagok feketébe öltöznek,
Mindenfelől az irigyek üldöznek,
De az isten pártját fogja a jónak,
Tudod, rózsám, sok alja van a szónak.
A kék ég is gyászt húzott már magára,
Rajtam van a galambom gyász ruhája.
Nyíljanak meg lábom előtt a földek,
Rejtsenek el babám elől engemet.
Cseresznye fa levelestől, ágastól,
Még azt mondják, hogy váljunk el egymástól;
De én, babám, meg nem válok tetőled,
Mig a halál el nem választ mellőled.
