Aki szípet szeret, szenved az eleget:
Hideget, meleget, sok írígy nyelveket.
Én szípet szeretek, szenvedek eleget:
Hideget, meleget, sok írígy nyelveket.
Szerettelek, rózsám, nem mertem mondanyi,
Szomorú szívedet szántam búsítanyi.
Szerettelek, rózsám, három esztendeig,
El sem is felejtlek halálom óráig.
Halálom óráig, sírom bezártáig;
Valamíg a halál koporsómba nem zár.
Amikor a halál koporsómba bezár,
Akkor az én szívem mindenektő megvál.
Kolon (Nyitra)
Forrás: Ortutay Gyula – Magyar Népdalok
