Gyenge a nád, lehajlik a földre.
Síró szavam hallik messze földre.
Még akkor is sírok keservesen,
Mikor ágyamban fekszem csendesen.
Ősszel szokott a fecske elmenni,
De tavasszal vissza szokott jönni.
Most kezdtem én egy barnát szeretni.
Jaj, de sokat kell érte szenvedni!
Szeged alatt kaszálják a zabot;
Kedves rózsám rakja az asztagot.
Ha megrakja, leköti kötéllel.
Engem pedig holtig, szerelmével.
Hódmezővásárhely (Csongrád)
Forrás: Ortutay Gyula – Magyar Népdalok
