– Nézz ki, rózsám, ablakodbul,
Most búcsúzom városodbul!
Nézz utánam keservesen;
Vagy látsz többet, vagy sohasem.
– Itt hagynál-e, nem szánnál-e?
Vajon szíved nem fájna-e?
– Kő volna is, meghasadna,
Üveg volna, elpattanna.
A lelkem sír leborulva,
Még egyszer hozzád fordulva,
Mert te vagy az a drága kincs,
Melynél énelőttem szebb nincs.
Tőled, rózsám, elválasztnak,
De szívemhez szorítalak:
Még jobban foglak szeretni,
Mennél többet kell szenvedni.
Forrás: Ortutay Gyula – Magyar Népdalok
