(Búcsú az anyától:)
Kedves édösanyám, fölnevelő dajkám,
Nem hittem, örömöm, hogy búra forduljon,
S szépen felkölt napom homályba boruljon.
Kedves édösanyám, fölnevelő dajkám,
Fölnevelt ke(nd) engöm, de nem ke(nd) magának,
De nem ke(nd) magának, más keze-lábának,
Más keze-lábának, lábakapcájjának.
(Búcsú a koszorútól:)
Kedves édösanyám, fölnevelő dajkám,
Fölkötik énneköm szomorú koszorút,
De nem szép virágból, hanem búbánatból,
Kinek a két ága két vállamra hajlik,
Annak a bimbójja kebelembe hullik,
Annak az illatja szívem szomorítja,
Az én bús szívemet majd széjjelszakítja.
(Hajfésüléskor:)
Kedves édösanyám, fölnevelő dajkám,
Leféslik hajamat, minden lányságomat,
Mindön lányságomat, az én vígságomat.
Kedves édösanyám, fölnevelő dajkám,
Megkötöznek éngöm, mind a szegény rabot.
De a szegény rab is várja szabadságát,
De én nem várhatom halálom óráig,
Halálom óráig, koporsóm zártáig,
Míg a sárga halál koporsómba nem zár.
(Búcsú a leánypajtásoktól)
Kedves lánypajtásim, mind megbocsássatok;
Ha valamit vétöttem, rosszat cseleködtem,
Tüsökbokor nyőjjön az én lábam nyomán,
Amére én jártam, veletök játszottam!
Irigyök, irigyök, teljen be torkotok,
Nincs már Ács Juliska, kit rágalmazhattok!
Püspökszenterzsébet (Baranya)
Forrás: Ortutay Gyula – Magyar Népdalok
