Nem messze van, nem messze van a szeretőm lakása;
Ide látszik, ide látszik annak a rózsafája.
Fújja a szél körös-körül a sok szegfűt, rezedát;
Nem taposom, nem taposom a szeretőm udvarát.
Csak titokba, csak titokba akartalak szeretni,
De ki kellett, de ki kellett annak világosodni.
Megtudta az édesanyád, hogy én téged szeretlek,
Kihajtatott a faluból, hogy el ne vehesselek.
Szél fújja le, szél fújja le a fáról a levelet;
Szőke kislány, szőke kislány, felejtsd el a nevemet;
Ne tarts engem, ne tarts engem abb’ az árva szívedbe!
Öleltelek, csókoltalak mostanáig kedvemre.
Jobaháza (Sopron)
Forrás: Ortutay Gyula – Magyar Népdalok
