(Útközben énekelte a dalárda)
Bánatos a keblünk, szívünk majd meghasad,
Midőn koporsóban látjuk elvtársunkat.
Immár megszabadult a földi kínoktól;
E nehéz rendszernek vas-rabigájától.
(Sírnál)
Immár elkísértünk utolsó utadra.
Legyen, hű elvtársunk, csendes nyugodalmad!
Míg porhüvelyünket a hant nem takarja,
Köztünk maradt eszméd mindnyájunk ápolja.
Nyugodjál, elvtársunk, tested fedi a hant.
Amidőn itt hagyjuk csendes sírhalmodat,
Ahonnét az ínség, nyomor ki van zárva,
Legyen rajt koszorú: eszmék szép virága!
(Csongrád megye)
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
