Búsan, búsan harangoznak hajnalra,
Kis pacsirta gyásznótáját dalolja.
Dalold, madár, aztat a bús verseket:
Katonának írják a legényeket.
Ki is hozták már az intőcédulát,
Azt a lányok könnyes szemmel olvassák.
Könnyes szemmel azt olvassa belőle:
Katona már a kedves szeretője.
- Elmégy, rózsám, itt hagysz nagy árvaságra:
Jön a gőzös, elvisz Itáliába.
Jön a gőzös, elvisz Itáliába,
Nem takarsz már többet bodor subádba.
Eljöttek már az urak vizitálni;
Apák, anyák nem tudnak mit csinálni;
Könnyes szemmel, zokogva panaszolják:
Most kísérik vizitálni a fiát.
- Kedves testvér, én is ki vagyok írva,
Ki van, látom, a nevem is ragasztva.
Én húztam ki az utolsó numerát.
Nem is találtak bennem semmi hibát.
Két katona ki is kísért megnyírni,
Édesanyám utánam jött kikérni.
Kéri értem a hadnagyot, kapitányt:
Hogy ne nyírassa meg azt az egy fiát!
- Elmehetsz már, szegény asszony, dolgodra,
Meg van nyírva már a fiad: katona!
Most öltözik átillába, csákóba,
Folyhat már le bús könnyeid orcádra.
Jön a gőzös, nem áll itten hiába:
Minden órába egy arany az ára.
Bár a kerék kitört volna alóla,
Nem vitt volna messze Itáliába!
Nem törik el, vas a gőzös kereke,
Mert a vasút erősen van készítve:
Szalad rajta, mint a szélvész a habon...
Visszajövök, édesanyám, a nyáron!
Hódmezővásárhely (Csongrád)
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
