Édesanyám rózsafája,
Én voltam a legszebb ága.
Bár sohase nyíltam volna,
Maradtam volna bimbómba.
Édesanyám mondta nekem:
Minek a szerető nékem?
De én őrá nem hallgattam,
Titkon szeretőt tartottam.
Édesanyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem, soha!
Megfogadnám, de már késő,
Hull a könnyem, mint az eső.
Kimegyek az útra sírni.
Ott se vigasztal meg senki.
Vigasztalóm senki sincsen,
Csak egyedül a Jóisten.
Édesanyám ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson,
Mert nem visznek akasztani,
Csak a királynak szolgálni.
Katonának nem jó lenni,
Mert keveset adnak enni,
Kicsi az a bádogcsésze,
Kettőt is megennék véle.
Bánat reám olyan szállott,
Az ég alatt kettéhajlott.
Ha még egyrét hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.
Bánat, bánat, csokros bánat,
Szívemre mért raktál várat?!
Várat raktál a szívemre,
Szívem kellős közepére...
Kedvem csak születik s meghal,
Minden jó reménység megcsal.
Csaljon meg téged a halál,
Mikor jókedvedben talál!
Udvarhely
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
