Feljött a nap szép ragyogva.
Élek én is nyomorogva.
Feljött a nap, búba kapott;
Le is nyugudt, abba hagyott.
Én is éltem egy időbe
Kedvemre, mind hal a vízbe,
De én abba megcsalódtam,
Minden jótól elmaradtam.
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménség is;
Csak a bánat s keserűség!
Még a testvér is ellenség.
Hát idegen hogyne vóna,
Mikor testvér sincsen jómra?
Én istenem, mind megvertél
Ingem, jobban mindeneknél!
Arról tudják, hogy árva vagy,
Hogy egy házba idegen vagy,
Egyedül vagy, mind gelice,
Mind akinek nincs senkije.
Ingem anyám megátkozott,
Mikor a világra hozott:
Az egekre felkiáltott,
S az egeken kétrét hajlott.
Az anyám átka megfoga!
De siralmas az az anya,
Ki gyermekét megátkozza!
Szerencséje nincsen soha.
Hull az esső a nyomáson
Ha ma rajtam, hónap máson.
Sír a szemem, hull a könyvem,
Mer igazán fáj a szűvem.
Nap olyan nem jő az égre,
Könyvem ne hulljon a fődre;
Hol a fődre, hol ölömbe
Hol a gyászos kebelembe.
Bú ebédem, bú vacsorám,
Bódogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.
Székelyföld
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
