Jaj, de magas a kaszárnya teteje!
Bús gilice fészket rakott fölötte.
Bús gilice szomorkodik párjáért.
De sok magyar szenved a hazájáért!
Kimöntem a burkus gránic szélire;
Föltekintök a csillagos egekre:
Jaj, istenöm, mőre van az én hazám?
Sirat-e még éngöm az édösanyám?
Gránic felűl tornyosúlnak a fölhők,
Vérrel vannak becsurgatva a mezők;
Sok anyának halt ott mög a gyeröke;
Édösanyja de hiába nevelte!
Burkus fődjin a temető kapuja,
A zászló is szomorún lobog rajta;
Szomorú szél hajtogati levelit;
Édösanyja mire szülte gyerökit.
Ha fölmögyök burkus gránit högyire;
Mögásatom a síromat előre.
Maj(d) möglátszik, ki lösz az az igaz pár,
Ki síromra rozmaringot palántál.
Ha möghalok vagy a csatán elesök,
Pajtásimnak möghagyom, hogy írják mög;
Itt fekszik egy hű szerető hazafi,
Hazájáért híven harcolt egy hadfi.
Szeged (Csongrád)
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
