Esik az eső, ázik a heveder,
Gyenge lábomat szorítja a kengyel.
Bársony lekötés szorítja lovamat,
Nehéz karabély nyomja a vállamat.
Megjött a levél fekete pecséttel.
Megjött a muszka százezer emberrel.
Százezer ember áll a harc mezején:
Így hát, jó anyám, elmasírozok én.
Fújják (a) riadót, verik a rézdobot,
Sok tiszt kiáltja: Előre, magyarok!
Szólnak az ágyúk, ropognak a puskák,
Szomorú nótát fújnak a regruták
Jön a kapitány piros pej paripán.
Kardja megvillan az egyik oldalán.
Kardja megvillan, az ágyú elrobban,
Szép piros vérem a földre kiloccsan.
Pajtás, ha látod folyni a véremet,
Töltsd meg fegyvered, lőj agyon engemet!
Szuronyod végét szegezd a szívemnek,
Ne hagyj sokáig szenvedni engemet!
Sírhat-ríhat már az édesanya,
Kinek fiát viszik a háborúba.
Kezét vagy lábát a golyó ellövi;
Meg sem hal szegény, már is eltemetik.
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
