Fúdd el, jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát;
Gyenge szívem búját
Keskeny pallón átal.
Fúdd bé füzes közé,
- Ott az én édesem -
Fúdd bé kebelébe,
Hogy szálljon szívére!
S ott haljon meg véle!
Mégse haljon szegény,
Hadd éljen kedvére;
Hadd éljen kedvére!
Mert én is úgy élek,
Mint Isten engedte;
Mert én is úgy élek,
Mint Isten engedte.
Az idegen földön
Olyan beteg vagyok;
Szomszédim házáig
Elig elámbolygok!
Szomszédim azt mondták:
Talán meg is halok?
Én is azt gondolom,
Meg sem is maradok.
Lécped (Moldva)
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
