Haj, Rákóczi, Bercsínyi,
Régi magyarok vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek országunknak
Ékes csillagi:
Nemzetünknek érdemei:
Vitéz hadnagyi;
Bocskai!
Az ellenség mindenfelűl
Őket emészti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti;
Közénkbe sem ereszti.
Jaj, hát szegény nemzetünket
Miképpen veszti!
Rajtunk tenger a fegyver,
Mert a német, mint a disznó
Közöttünk hever.
Mutogatja magát, mint
Ékes gavallér,
Nemzetünket kínzó pallér
Nem szán, mint hóhér:
Akit ér,
Addig veri,
Míg őneki mindent nem ígér!
Látod, mely kövér:
Bőrében sem fér,
Mégis mindig kér!
Alig van országunkban
Miatta kenyér.
Így országunk, jószágunk,
Legfőképpen mi magunk
Miként nyavalygunk!
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk:
Kinek hajdan parancsoltunk
Most már szolgálunk,
Adózunk.
Régi szép szabadságunkból
Kiforgattatunk.
Jaj, meg kell halnunk!
Meg sem maradunk,
Ellenségünk közt lakunk,
Jaj, hát bizony nem ok nélkül
Kesergünk, sírunk.
Jaj, régi szép magyar nép,
Az ellenség téged miként
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod?
Romlandó cserép!
Mint egy ékes, eleven kép,
Valál olyan szép,
Magyar nép!
De a sasnak körme között
Fonnyadsz, mint a lép
Szegény magyar nép,
Mikor lesz már ép?
Megromlott már, mint cserép.
Jaj, hát szegény magyar nemzet
Jóra mikor lép?
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
