Ó, te rettenetes, keserű halál,
Ki nekem mindenkor félelmes valál,
Hamar felprédálád életemet,
Kiűzéd testemből én lelkemet.
Testem sanyargattad nagy fájdalmakkal,
Szívem szorongattad szörnyű kínokkal;
Terhes nyavalyákkal emésztettél,
Még az élők közül is kivettél.
Ó, mily bús, siralmas nekem esetem!
Elmaradt éntőlem már keresetem;
Végbúcsúmat veszem kedvesimtől,
Messze útra megyek véreimtől.
Jaj, mit szóljak hozzád, kedves hitvesem?
Búcsút veszek tőled, én szerelmesem.
Éltem eddig veled szüvességben,
Most megválok tőled epedségben.
De ezt az Úristen így kormányozta,
Végzete törvénye magával hozta,
Hogy a halál tőled elválasszon,
Harsogó trombita feltámasszon.
Áldjon meg az Isten itten életedben;
Jó szerencséd legyen minden ügyedben;
Végre legyen helyed mennyországban
Örökké tartandó boldogságban!
Rajtam síránkozó kedves magzatim,
Bús szívvel kesergő édes testvérim,
Maradjon az Isten tiveletek.
Közöttetek többé nem lehetek.
Történt halálomon ne bánkódjatok,
Hanem értem inkább imádkozzatok,
Mert hasznos dolog a vált lelkekért
Imádkozni a megholt hívekért.
Amen.
Andrásfalva (Bukovina)
Forrás: Ortutay Gyula - Magyar Népdalok<http://mek.oszk.hu/06200/06234>
